Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számtalan kihívás várt a versenyzőkre

Szöveg: Snoj Péter |  2012. szeptember 6. 18:20

Tizennyolcadik alkalommal rendeztek nemzetközi és regionális járőrbajnokságot a püspökszilágyi lőtéren. A szeptember 5–6-i  erőpróbán magyar és külföldi csapatok mérték össze tudásukat.

1595941219
A megmérettetések között többfajta lövészet, különböző testhelyzetekből végrehajtandó gránátdobás, kúszófolyosó és további számos fizikai, valamint ügyességi feladat tette próbára a résztvevőket. Már a feladatok helyszíneinek megtalálása is külön kihívás volt, ugyanis a csapatok csak tájoló, térkép és gondos tervezés segítségével juthattak el a különböző állomásokra.

A járőrbajnokság az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái mellett a prágai és varsói helyőrségekből érkezett csapatok, továbbá az Országos Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság „válogatottainak" részvételével zajlott.

A verseny előtt a csapatok kulturális programon vettek részt, megtekintették a Parlament épületét, valamint végignézték a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlatait is.

Fotó: Galovtsik Gábor

A járőrbajnokságon készített képeinket megtekinthetik galériánkban!