Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres tengeri kiképzés a Liaoning repülőgép-hordozó fedélzetén

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. július 11. 19:10

Kína öt pilótája és leszállás irányító tisztje sikeres hajófedélzeti kiképzést hajtott végre, az ország első repülőgép-hordozója, a Liaoning (ex-Varjag) fedélzetén.

A Liaoning a közelmúltban fejezte be 25 napos tesztelő és kiképző küldetését és tért vissza a Kína keleti részén, Qingdaoban található haditengerészeti kikötőbe. A képzés során a kínai pilóták számos fel-, illetve leszállási gyakorlatot hajtottak végre és ezzel Kína is belépett azon néhány ország sorába, amelyek saját maguk képezik ki tengerészeti pilótáikat.

A kínai haditengerészet első többfeladatú, hajófedélzetről üzemeltethető vadászrepülőgépével, az orosz Szu-33-ból kifejlesztett J-15-tel hajtották végre a feladatokat. A pilóták első hajófedélzeti kiképző küldetése sikerrel zárult, amelynek keretében először végeztek rövid nekifutású, 105 méteren végrehajtott úgrósáncos felszállásokat.

A pilóták és a leszállás irányító tisztek kiképzése mellett gyakorolták a különböző hajófedélzeti műveleteket is, így a repülőgépek mozgatását és egyéb rendszer kiszolgáló-, valamint logisztikai feladatokat egyaránt.