Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Századik Typhoonját vehette át a RAF

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. február 4. 13:10

A RAF 1. vadászrepülő százada – amely mindössze négy hónappal ezelőtt alakult meg újra a Leuchars légibázison – állíthatta üzembe a légierő 100. Eurofighter Typhoon típusú repülőgépét. A RAF célja, hogy a jövőben egy vegyes, Typhoonon és az 5. generációs F-35-ösön alapuló légierővé váljon, és ezáltal a legmagasabb színvonalon láthassa el feladatait.

1595948732

Az 1. vadászrepülő század parancsnoka, Mark Flewin alezredes elmondta, hogy a szeptemberi megalakulásuk óta már a század tagjai is adnak készültségi szolgálatot, emellett pedig sűrű program vár rájuk 2013-ban is.

A jövőben a védelmi minisztérium összesen 18 milliárd fontot fektethet a Eurofigher programba, aminek köszönhetően a legújabb Tranche 2 és 3 verziók repülhetnek a RAF felségjelzésével, továbbá fejleszteni kívánják a gép felderítési képességeit is.

A hírhez kapcsolódik, decemberben állapodott meg a védelmi minisztérium és a Raytheon cég újabb Paveway IV precíziós fegyverek leszállításáról. Ezeket a fegyvereket a Typhoonok (és a jövőben az F-35-ösök is) hordozhatják majd, és a szerződés értelmében 450 új munkahely jön létre az Egyesült Királyság területén, a Raytheon üzemeiben.

Címkékhaditechnika