Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Clinton és Petraeus már felfegyverezték volna a szíriai ellenzéket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 4. 12:03

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi igazgatója tervet készített a szíriai ellenzék fegyverekkel való ellátására, de Barack Obama elnök elvetette azt – írta honlapján február 3-án, vasárnap a The New York Times című amerikai lap.

Az újság értesülése szerint a két vezető illetékes tavaly nyáron dolgozta ki az ötletet, amelyről – így a lap – tudták ugyan, hogy kockázatokkal jár, de megítélésük szerint szövetségeseket szerezhetett volna Washingtonnak a fegyveres ellenzék soraiban, és elvezethetett volna Bassár el-Aszad elnök rezsimjének bukásához is.

Az akkor még újraválasztására készülő Obama ugyanakkor túlságosan nagynak találta a kockázatokat, és elvetette a tervet. Az elnök elsősorban azzal érvelt, hogy a fegyverek a konfliktusba keveredett szélsőséges csoportok kezébe kerülhetnek.

Szíriában a közel két éve tiltakozó mozgalomként indult, majd polgárháborús konfliktusba torkollott felkelés során az ENSZ adatai szerint eddig több mint 60 ezren haltak meg.

Clinton Obama most kezdődött második elnökségének idejére már nem vállalta a külügyminiszteri megbízatást, a posztot a napokban John Kerry vette át tőle. Petraeusnak pedig tavaly egy házasságon kívüli kapcsolat miatt távoznia kellett hivatalából.