Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljesítette szűzfelszállását az első ausztrál C-27J

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. december 22. 10:16

Az olasz Alenia Aermacchi repülőgépgyártó cég megkezdte az Ausztráliának és Csádnak szánt első C-27J példányok repülési tesztjeit. Az olasz cég számára jól alakul az év vége, hiszen az új repülőgépek első felszállása mellett a Peruval kötött szerződést is véglegesítették. A megállapodással egy újabb ország került a Spartan üzemeltetők táborába.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/teljesitette-szuzfelszallasat-az-elso-ausztral-c-27j/
1595964668

Először levegőben az ausztrál C-27J-k első példánya

A Finmeccanica cég december 19-én jelentette be, hogy az Ausztrália által megrendelt 10 darab C-27J katonai szállító repülőgép első példánya sikeresen teljesítette első repülését, az olaszországi Torinóban található Caselle repülőtérről felszállva. A repülőgép már az Ausztrál Királyi Légierő színeiben és A34-001 lajstromszámmal hajtotta végre az első felszállást. A repülőgépen jelenleg az utolsó ellenőrzések folynak az ausztrál részről történő átvételi repülések-, továbbá az amerikai L-3 Communications-nek történő átadás előtt, közölte az Alenia.

Ausztrália az Air 8000 Phase 2 nevű program keretében rendszeresíti a C-27J-ket, a nyugdíjazott De Havilland Canada DHC-4 Caribou típusú szállító repülőgépeinek pótlására. Mint ismeretes, az Ausztrália számára gyártott repülőgépeket az amerikai L-3 Communications cég bevetés-irányító rendszerrel fogja felszerelni, egy 1,4 milliárd dolláros szerződésnek megfelelően, amelyet még 2012-ben írtak alá. Az első repülőgépet a bevetés-irányító rendszer beépítéséhez 2014 első negyedévében fogja átadni az olasz gyártó. A teljes, 10 repülőgépet tartalmazó flottát 2015-ig kell leszállítani Ausztráliának.

Az első ausztrál C-27J mellett a Csádnak szánt 2 darab repülőgép első példányának repülési tesztjei is folynak már a Caselle repülőtéren. A sivatagi terepmintájú festéssel rendelkező repülőgép a 1401-es regisztrációs számot kapta.

A Peruval most véglegesített szerződés értelmében 2 darab repülőgépet szállítanak majd a dél-amerikai országba – az üzlet összértéke eléri a 137 millió dollárt.

1595964669

Levegőben az első Csádnak szánt Spartan
Címkékhaditechnika