Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományőrzők a Derbyn

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2018. július 4. 11:01

A 20. század közepéig a hadviselés alapvető kellékei voltak a lovak, így minden nemzet arra törekedett, hogy lóállománya minél jobb legyen. A tenyésztés ösztönzésének egyik módja a hazánkban – brit példa nyomán – gróf Széchenyi István által meghonosított lóversenyzés volt, amely rangos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát. Az elmúlt években a lóverseny e társadalmi aspektusa újraélesztésének lehetünk tanúi a Kincsem Parkban, az évente megrendezett Magyar Derby futamsorozaton.

1599189853
Mivel a lovak hagyományosan központi szerepet játszottak a katonai életben, így a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár katonai hagyományőrzői is kilátogattak az idei Derby zárónapjára. Itt nemcsak a Nemzeti Lovas Díszegységben szolgáló bajtársaikkal találkoztak, de alkalom nyílt a szélesebb szakmai és civil közönségnek is bemutatni az Osztrák-Magyar Monarchia korának katonai és – köszönhetően a csatlakozott civil hagyományőrzőknek – civil viseletét.

Mindemellett alkalom nyílt szakmai beszélgetésekre is a hazai lovas élet kiemelkedő képviselőivel, erősítve a katonai hagyományőrzés és a lósport kapcsolatait. A szépen fejlődő társadalmi eseményt a tervek szerint a katonai hagyományőrzők jövőre is meglátogatják.

1599189853