Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 253. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. április 20. 8:18

„Egy régi húsvét fényénél borongott / S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, / Én dalt jövendő húsvétjára zsongok / És neki szánok lombot és zenét. / E zene túlzeng majd minden harangot / S betölt e Húsvét majd minden reményt. / Addig zöld ágban és piros virágban / Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!” Juhász Gyula Húsvétra című versének részletével köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban folytatjuk majd Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait, amelyeket a családerősítő lelki gyakorlaton mondott el. Szó lesz majd a lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatról, és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.