Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – kétszázhuszadik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. augusztus 12. 9:45

„Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten, / hogy ami szent, azt akarjam. / Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten, / hogy ami szent, mindig azt tegyem. / Te hívogass engem, Szentlélek Isten, / hogy ami szent, azt szeressem. / Erősíts meg engem, Szentlélek Isten, / hogy ami szent, hűséggel megvédjem. / Te őrizz engem, Szentlélek Isten, / hogy szent kegyelmed el ne veszítsem.” – Szent Ágoston fohászával köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban többek között hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, aki a katonai zarándoklat jelentőségéről beszél, és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinaplójának felolvasását.