„Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor… a frontokon egymást öli a világ”

Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy egy évvel később, 1917 novemberében már túl volt a századik pesti előadáson. De hogyan is született meg ez az operett?

1914 tavaszán Kálmán Imre zeneszerző két szövegírótársa − Leo Stein és Jenbach Béla − kitalálták, hogy kellene írni egy történetet egy pesti orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös. Pár héttel később a szöveget át is adták a zeneszerzőnek, aki a nyugodt komponálás érdekében elvonult egy kis üdülőhelyre. Ám eközben kitört az első világháború, és Kálmán abbahagyta a komponálást, mondván: „Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor… a frontokon egymást öli a világ."

Egy évvel később Kálmán Imre Lehár Ferenc tanácsára mégis folytatta a mű komponálását, és elutazott az ausztriai Bad Ischlbe, ahol befejezte az operettet. A bécsi bemutatóra 1915. november 13-án került volna sor a Johann Strauss-színházban, azonban az egyik főszereplő berekedt, így pár nappal később, november 17-én mutatták csak be. Eredetileg a darab címe Éljen a szerelem! (Es lebe die Liebe!) lett volna, azonban egy hasonló című operett miatt – Rund um die Liebe – átkeresztelték.

A Csárdáskirálynő a bécsi premieren óriási sikert tudhatott magáénak, viszont a kritikusok véleményét megosztotta: a zenét dicsérték, a történettel volt bajuk, mert az ítészek az uralkodó kritikáját látták a darabban. Azonban a Király Színház akkori igazgatóját nem igazán érdekelték az efféle kritikák. Olyannyira nem, hogy 1916 szeptemberében már meg is kezdték a darab próbáit. Az itthoni közönséget nagy lázban tartotta, hogy vajon ki fogja játszani a főszerepet? Két színésznő neve röppent fel: az egyik Buttykai Ákosné, Kosáry Emmi – aki operaénekesnőből lett vígszínházi primadonna , a másik pedig a színház saját zeneszerzőjének felesége, Vereczki Szilvia lett.

A darabot Gábor Andor fordította. A hazai bemutatónak hatalmas sikere volt: a háború végére az előadások száma elérte a háromszázat, sőt népszerűsége elérte Moszkvát és New Yorkot is. Az operett zenéje a bemutatót követően nem sokkal hanglemezen is megjelent.

Lássuk, mit írt a Pesti Hírlap 1916. november 4-i száma az operettről. „A Királyszinháznak külön kalendáriuma van; nem évszámok, hanem nagy sikerek jelölik a fönnállása óta elmult éveket. Volt eddig János vitéz-esztendö, Luxemburgi-év, Leányvásár-szezon stb. Az idei esztendőt a Király-szinház naptárában a Csárdáskirálynőről nevezik el majd, piros betükkel irván a darab nevét a többi sláger-elődje mellé. Mert a ma esti bemutató még ennek a sikerszinháznak diadalmas történetében is kivételes jelenség. Ez olyan tartós sikernek igérkezik, amelynek szűk lesz a Király-utcai Macedónia; átkivánkozik ez majd idővel a Népopera tágabb nézőterére is. (…) A zeneszerző, Kálmán Imre is jelen volt a premiéren; sőt arra uj számot is komponált: egy Hagymási-csárdást, a Jaj mamám! helyébe. A főbb szereplőkkel őt is lelkesen ünnepelték, főleg a harmadik felvonás közzenéje után, melyet személyesen dirigált. A sok ismétlés folytán az előadás jóval éjfél után ért véget és az utolsó csárdás már beillett — szupécsárdásnak."