Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Retro-mozi: A fegyverek szava

Szöveg: Révész Béla |  2014. október 22. 18:12

Az egész probléma akkor kezdődhetett, amikor valaki Hollywoodban úgy gondolta, hogy aki zseniális akciófilmeket tud rendezni, az minden bizonnyal egy háborús moziban is kiemelkedőt tud alkotni. Óriási tévedés. A fegyverek szava klasszikus példája annak, hogyan és kikkel nem szabad katonákról szóló filmet csinálni.

1595981147

John Woo elég hangsúlyosan lerakta már a névjegyét az álomgyárban. Az akciófilmek műfaját megreformáló rendező számtalan felejthető és kiemelkedő film mellett az Ál/Arc című mozival írta be magát végleg a filmtörténelembe, s tehetségét nem is kérdőjelezte meg senki. A zűrzavart az okozta, hogy Woo nem vette figyelembe az egyszerű alapgondolatot: mindenki azt csinálja, amihez ért. A műfajok bizonyos szabályokhoz kötöttek, amelyek alakíthatóak ugyan, de figyelmen kívül nem lehet hagyni őket. Woonak az akciófilmekről minden tudás a kisujjában van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jó háborús mozit is tud forgatni, főleg úgy, hogy a harci filmbe az akciófilmek szabályait próbálta meg beletuszkolni. A végeredmény egy ijesztően ostoba alkotás lett, szerepükkel kezdeni semmit nem tudó színészekkel és hiteltelen, steril csatajelenetekkel.

A történet maga egyébként kiabál egy jó megfilmesítésért. A második világháború csendes-óceáni frontján az amerikaiak ezrével veszítik a katonákat, pusztán azért, mert a japánok játszi könnyedséggel törik fel a kódolt rádióüzeneteiket. Washingtonban valakinek az a mesteri ötlete támadt, hogy navajo indiánokat alkalmazzanak a rádiós feladatokra, miután nincs az a kódfejtő, amely az elszigetelten élő őslakosok nyelvét megértené. Joe Enders és Ox Anderson mellé be is osztanak egy-egy indiánt, azzal a paranccsal, hogy a kódfejtők nem eshetnek fogságba, értsd: ha kell, lőjék le őket, de a japánok semmilyen körülmények között nem szerezhetik meg a tudásukat.

1595981148

Az alapsztori remek, erre mit csinált Woo? Megbízott két nóném, magas szinten egyáltalán nem jegyzett forgatókönyvírót (legnagyobb közös művük az Időzített bomba volt, ami csakis Tommy Lee Jonesnak köszönheti, hogy egyáltalán emlékszünk rá), akik annak rendje és módja szerint egy lapos, közhelyektől és kínzóan buta párbeszédektől hemzsegő tákolmányt tettek le az asztalára. És a legborzasztóbb az, hogy John Woo nem rúgta ki őket, hanem nagyot cuppantva főzni kezdett a használhatatlan alapanyagból. Bár a Golyó a fejben filmjével már próbálkozott háborús környezettel, a szó klasszikus értelmében az nem volt háborús film, Woo így számára ismeretlen terepre kószált, és el is tévedt rendesen.

Adott tehát egy rossz forgatókönyv, ami alapból garantálja a bukást, még akkor is, ha jó színészeket szerződtetnek hozzá. Woo pedig nem akarta a véletlenre bízni magát, ezért a két „mentorkatona" szerepére meghívta Nicolas Cage-et és Christian Slatert. Előbbivel az Ál/Arc-ban, utóbbival a Rés a pajzson című moziban dolgozott együtt, s ezer szerencsénk, hogy John „Minden-ajánlatot-elfogadtam-akkoriban" Travolta nem bukkant fel a filmben. Két jó színészről beszélünk, akiknek tudásából gyakorlatilag semmit nem látunk az alkotásban. Figurájuk jellegtelen, hiteltelen, papírízű, Slater szerepét tulajdonképpen bárki eljátszhatta volna, és ezzel el is mondtunk mindent az alakításáról.

1595981148

Nem kisebb meglepetés Peter Stormare személyében egy zseniális karakterszínész felbukkanása, ám az ő jelenléte is annyira halvány a filmben, hogy a stáblistát kell böngészni ahhoz, ha tudatosítani akarjuk közreműködését. A legnagyobb csapda azonban Nicolas Cage-é. A film elején egy rendkívül primitív, ostoba csatajelenetben megismerjük a hős háborús múltját, aki kész volt lemészároltatni az embereit, pusztán azért, mert minden körülmények között a parancshoz tartotta magát, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy annak semmi értelme. A halottak emléke kísérti, ráadásul a fülsérülése miatt alkalmatlannak kellene nyilvánítani, de nem ez történik. A film egyik nagy kérdése, hogy a csini nővérke miért zúg bele annyira a sebesült katonába, hogy hajlandó segíteni neki átverni az alkalmasságit intéző orvost, amikor Enders a kezdetben körülbelül annyira kedves vele, mint egy japán katonával. Mindegy, kellett valami romantikus szálat is vinni az alapból zagyván megírt történetbe. Cage gyakorlatilag a film elején megmutatja, mit várhatunk tőle a hátralévő időben: nagyon, de nagyon bús és szenvedő fejet vág, ami ugyan jól áll neki, de két órán keresztül ezt az egy arcát nézni még egy rajongónak is kihívás. (Ne legyünk kegyetlenek: időnként dulifulizik is, aztán megint szomorú, aztán megint mérges, és így tovább.) Ritkán látni, hogy egy szerep ennyire ne legyen megírva, szegény Cage-et csak a rutinja menti meg a teljes széthullástól.

1595981148

Woo színészvezetése kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon volt-e neki egyáltalán olyan, vagy csak időnként odaszólt az aktornak, „most nézz bánatosan, brother, tudod, bociszem, depi, ilyesmi"? Ennek megfelelően semmilyen íve nincs az alakításának, jellemfejlődésnek nehezen lehet nevezni a navajo és mentora közötti „az elején még nem szólok hozzád, de a film végén már igen" kapcsolatot. Nem beszélve arról, hogy Cage (mint jó akcióhőshöz illik) valami szuper képességgel mindig pontosan tudja, hová kell lőnie. A műfüsttől ugyan alig lehet látni valamit a vásznon, de Enders lazán lövöldözve így is lehentel egy tucat japán katonát, aztán jobbra lép, balra lép, és terminátorosan tovább folytatja a brutalitást, mi pedig csak nézünk, hogy ez igen, nahát, mennyire életszerű!

Nincs könnyebb dolga a két navajót alakító színésznek sem. Roger Willie (Fehér Ló) és Adam Beach (Yahzee) becsületére legyen mondva, legalább megpróbáltak valamit kezdeni a szerepükkel, bár emlékezetes pillanatai inkább utóbbinak akadtak, főleg abban a jelenetben, amikor barátja halála miatt ki akarja nyírni mentorát. John Woo úgy ábrázolta az indián karaktert, hogy minden szituációban valami „indiánosat" csináltatott Willie-vel. És pontosan olyan is lett, ahogyan az indiánokat elképzeljük. Navajóul motyog, sámántáncot jár az elesett katonák lelke miatt, indián furulyán indián dallamokat játszik. Minden klisét és sztereotip jellemzőt belesűrítettek a szerepébe, amit az indiánokról Hollywood által tudnunk kell. Elégtelen.

1595981148

Woo munkáját a csatajelenetek menthetnék meg a teljes érdektelenségtől, s azt hihetnénk, hogy ha valamihez, hát az akcióhoz nagyon ért, de amit az Ál/Arc-ban még simán elhittünk a bugyuta alapötlet ellenére is, az itt nem működött. Akciófilmes eszközökkel akarta megoldani a háború ábrázolását, de a végeredmény nem őt igazolta. A csatajelenetek túlkoreografáltsága, a pontosan nyomon követhető instrukciók, a hibalehetőségek kiiktatása sterillé és kiszámíthatóvá tette azt, ami a valóságban minden, csak nem steril és kiszámítható. Az események nem tűnnek valósnak, a realisztikus ábrázolásból pedig éppen a popcorn-hangulat miatt nem valósulhat meg sok minden, ami olyan élményt okozhatna, amit egy jó háborús mozitól (A szakasz, Apokalipszis most, Ryan közlegény megmentése) elvárhatna az ember. Ez kifejezetten rendezői hiba: Woo nem volt hajlandó elszakadni az akciófilmes kliséktől, de amíg egy olyan jellegű munkában kifejezetten jól néznek ki a futószalagon gyártott, jól bejáratott elemek (például egy robbanásnál), addig A fegyverek szavában ugyanaz olcsó vidámparki látványossággá silányul. Látvány van bőven, nem is akármilyen, tipikusan hollywoodi, csak tartalom nincs mögötte.

A rendező legnagyobb baklövése az volt, hogy nem tisztelte eléggé az elődök munkásságát, nem tanulmányozta a műfaj alappilléreit. Lehet, hogy akciófilmekben ő a császár, de háborús mozikban ez kevés. Számtalan példa van persze a sima, akciókra épülő alkotásokra, amelyek nem a lélekről szólnak, egyszerűen csak szórakoztatni akarnak, Woo azonban mindenképpen drámát akart belekeverni a történetbe, ezt azonban sem megíratni, sem megrendezni nem tudta. A nagy újítás sikerült az egyik műfajban, a másikban nem volt esélye. Sem színészei, sem a saját renoméját nem növelte ez a kínos baki, de legalább mindenki gazdagabb lett egy tanulsággal.
Mi is.

1595981148

A fegyverek szava (Windtalkers) 2002

1595981149

Gyártó: Metro-Goldwyn-Mayer

Rendező: John Woo

Forgatókönyvíró: Joe Batteer, John Rice

Operatőr: Jeffrey L. Kimball

Zene: James Horner

Vágó: Steven Kemper

Szereplők: Nicolas Cage, Christian Slater, Peter Stormare, Adam Beach, Noah Emmerich, Mark Ruffalo, Brian Van Holt, Frances O’Connor

Premier: 2002. június 14.

Magyarországi bemutató: 2002. szeptember 26.

Címkék