Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ukrán hadsereg kazettás bombákat vetett be Donyeckben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 22. 19:16

Az ukrán hadsereg Donyeck megye vélhetően több mint egy tucat településén vetett be kazettás bombákat a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok ellen – közölte október 21-én, kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő csoport. Kijev tagadja a vádat.

A kazettás bombák a levegőben felrobbanva sok apró robbanótöltetre oszlanak szét, és így gyakorlatilag egész körzeteket lehet elaknásítani velük. A szétszóródott lőszerek akár még évekkel a bomba ledobása után is szedhetnek áldozatokat, akik többnyire óvatlan gyerekek – hangsúlyozta a New York-i székhelyű szervezet.

A legtöbb ország betiltotta ennek a fegyvernek a használatát egy 2010-ben a nemzetközi jog részévé vált egyezmény alapján, amelyet azonban Ukrajna, illetve az Egyesült Államok és Oroszország nem írt alá.

A HRW egy héten át vizsgálódott Kelet-Ukrajnában, ahol a begyűjtött bizonyítékok alapján kazettás lőszerek széles körű használatát állapította meg most nyilvánosságra hozott jelentésében.

A dokumentum szerzői hangsúlyozták, sok támadásnál nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a szemben álló felek melyike vetett be kazettás bombákat, de – mint hozzátették – több esetben az ukrán kormányerők felelősségére utalnak a rendelkezésre álló bizonyítékok. Elsősorban a szeparatisták erősségének számító Donyeck központjának október eleji támadásával kapcsolatban voltak egyértelműen arra utaló jelek, hogy a hadsereg állt az incidens mögött.

A jelentés egyik készítője, Mark Hiznay szerint az ukrán hatóságoknak sürgősen kötelezettséget kellene vállalniuk arra, hogy a jövőben nem használnak kazettás lőszereket, és csatlakoznak az ilyen típusú fegyverek bevetését tiltó egyezményhez. A 12 dokumentált támadásban legalább hatan vesztették életüket és többtucatnyian megsebesültek. A HRW szerint elképzelhető, hogy a felkelők is használtak kazettás bombákat.

Az ukrán védelmi minisztérium a francia hírügynökség megkeresésére reagálva tagadta a jogvédő szervezet vádjait, amelyek a tárca szerint „minden alapot nélkülöznek".