Retro-mozi: Vírus

Hollywoodban néha – akár véletlenül, akár nem – egy adott időszakban több film is foglalkozik egy témával: így volt ez 1991-ben, amikor két szuperprodukció került a mozikba Robin Hoodról, 1994-ben, amikor Wyatt Earp életét boncolgatta párhuzamosan George P. Cosmatos és Kevin Costner, illetve 1998-ban is, amikor a Deep Impact és az Armageddon pár hónap eltéréssel villantotta fel az emberiség pusztulását előidéző aszteroidakatasztrófa rémét. Wolfgang Petersen 1995-ös filmje, a Vírus szintén egy éven belül került a mozikba a Terry Gilliam rendezte 12 majommal, amelyek középpontjában egyaránt a milliárdokat meggyilkoló vírusok kérdése áll – más kérdés, hogy az ex-Monty Python Bruce Willisszel és Brad Pitt-tel leforgatott mozija már egyfajta poszt-apokaliptikus, sci-fis keretet adott a sztorinak, míg Petersen jelen időben mutatta be az eseményeket, és végül egyfajta „minden jó, ha a vége jó"-befejezéssel zárt a mélységesen pesszimista ellenponttal szemben.

Az egykori Nyugat-Németországból Hollywoodba szakadt Wolfgang Petersen A tengeralattjáróval vált meghatározó filmkészítővé a ’80-as évek elején, ám a későbbiekben kommerszebb irányba fordult: alkotásairól általában elmondható, hogy nem túl szofisztikáltak, ám pergő, szórakoztató mozik, és az 1993-as Célkeresztben merényletes akciókrimije Clint Eastwooddal és John Malkovichcsal végre a pénztáraknál is kirobbanó sikert aratott. Petersen nagyrészt utóbbi bevételeinek köszönhette, hogy szinte teljesen szabad kezet kapott a Warner Bros.-tól a Vírus esetében.
Mi történik, ha hirtelen, a semmiből előkerül egy új, ismeretlen, roppant agresszív és veszélyes vírustörzs, amely ellen nincs megfelelő védekezési módszerünk, meggátolni pedig sehogyan sem tudjuk a terjedését? A kérdésre a legtöbben inkább nem is akarunk válaszolni – az ugyanakkor biztos, hogy a fenyegetettség tudata valahol folyamatosan ott lappang az emberiség kollektív tudatalattijában.

A film alapsztorija tulajdonképpen mindent egyesített, ami általában felmerül a téma kapcsán akár a mainstream médiában, akár hétköznapi beszélgetésekben, akár konspiráció-elméletekben, csak mindegyik területen más hangsúlyokkal: a halálos, roppant agresszív kórokozó neve itt motaba, amelyet Afrikában fedeznek fel 1967-ben, majd miután az amerikai hadsereg biológiai fegyverfejlesztésekért felelős illetékesei annak rendje és módja szerint leveszik a mintákat, hogy tovább kísérletezhessenek vele, elpusztítják a fertőzötteket és táborukat. A titkosított történések feledésbe is merülnek egészen addig, amíg csaknem három évtizeddel később ismét felüti fejét a kórokozó, és egy kapucinusmajom révén átjut az Egyesült Államokba, majd mutálódva elterjed egy kisvárosban.

A Vírus alaphelyzete szimpla, ám Petersen filmje pont attól sikerült meggyőzőre, hogy a klisészerű elemeket a lehető legjobb érzékkel vegyítette. A főszereplő, Sam Daniels ezredes, az amerikai hadsereg járványügyi szakértője (Dustin Hoffmann) fokozatosan döbben rá, mi is történt 1967-ben, közte arra is, hogy felettese és barátja, William Ford dandártábornok (Morgan Freeman) is részese volt az akkori eseményeknek, és természetesen itt is felbukkan az efféle alkotások nélkülözhetetlen negatív figurája a betonfejű, opportunista, kíméletlen Donald McClintock vezérőrnagy (Donald Sutherland) személyében, aki a végén Forddal karöltve légitámadással akarja elpusztítani a karantén alá vont Cedar Creek városát, nehogy a vírus kiszabaduljon onnan – és természetesen hogy ne derüljenek ki a régebbi üzelmek sem. Köztük természetesen elsősorban az, hogy az amerikai hadsereg is aktívan közreműködött a motaba jelen mutációjának létrehozásában…

Klisés sztori? Az. Túldramatizált a megvalósítás akár a Daniels-féle családi szálak bevonása révén, akár a fertőzöttek szenvedésének igen plasztikus megjelenítésével? Az. Szájbarágós a „semmi sem az, aminek látszik"-üzenet a délceg kiállású, ám gátlástalan és velejéig romlott katonatisztek, illetve a cukiblogokba kívánkozó, közben mégis embermilliók potenciális halálát hordozó kapucinusmajom párhuzamos megjelenítésével? Naná. Viszont a film ennek ellenére is működik – ennek oka a kiváló színészek mellett Petersen már említett pergő stílusa és a klasszikus katasztrófafilm-dramaturgia a sok szereplővel és helyszínnel. Érdekesség, hogy a Vírusnak vele egy időben szintén készült volna a 12 majomnál hagyományosabb „párja" is: amikor Petersen megkezdte a forgatást, még biztosnak látszott, hogy szintén 1995-ben a mozikba kerül egy szuperprodukció Richard Preston egy évvel korábban megjelent, Crisis In The Hot Zone című regényéből, amelyből egyébként Laurence Dworet és Robert Roy Pool forgatókönyve is sokat merített. Ezt a filmet Ridley Scott rendezte volna, a főszerepre pedig Robert Redfordot szemelték ki, ám végül sosem készült el – lehetetlen megítélni, hogyan tekintenénk ma a Vírusra az ellenpár fényében, de a kasszáknál alighanem jót tett Petersen mozijának, hogy nem készült ellenlábasa, hiszen a piac általában nem bír el ilyen rövid időszakon belül két ennyire hasonló tematikájú alkotást, és az egyik emiatt rendszerint alulmúlja a várakozásokat.

A Vírus végül igen jól teljesített a kasszáknál: 68 millió dollárt termelt az amerikai mozikban, világszerte összesen pedig csaknem 190 milliót, vagyis megtöbbszörözte 50 milliós gyártási költségeit. Mindent tekintetbe véve talán nem nevezhető klasszikus értékű mozinak, viszont mai fejjel, csaknem húsz év távlatából is vastagon nézhető és élvezhető, bár az utóbbi hónapok ebola-fejleményeinek fényében korántsem biztos, hogy az ember éppen ennek megtekintésével igyekszik majd elütni a sok szabadidőt a karácsonyi szünetben. Viszont nem vitatható el, hogy a film a maga idejében igenis „bedobta" a köztudatba a vírusfenyegetettség rémét: tudományos publikációk, újságcikkek, elemzések százai születtek a témáról a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően. Így aztán azt sem állíthatjuk róla, hogy az adott periódusban nem volt fontos film, amolyan „hot topic", mert bizony nagyon is az volt. Néhány évente igazából simán újra lehet nézni.

Rendezte: Wolfgang Petersen

Gyártó: Warner Bros.

Amerikai mozipremier: 1995. március 10.

Forgatókönyv: Laurence Dworet, Robert Roy Pool

Fényképezte: Michael Ballhaus

Vágó: Neil Travis

Zene: James Newton Howard

Főszereplők: Dustin Hoffman (Sam Daniels ezredes), Rene Russo (Roberta Keough), Morgan Freeman (William Ford dandártábornok), Donald Sutherland (Donald McClintock vezérőrnagy), Kevin Spacey (Casey Schuler őrnagy), Cuba Gooding Jr. (Walter Salt őrnagy)

Gyártási költség: 50 millió dollár

Összbevétel: 189,86 millió dollár (ebből az amerikai bevétel: 67,66 millió dollár)

A Retro-mozi rovatunkban megjelent további filmkritikákat ide kattintva olvashatják!