24 órás betegség

A katonai egészségügy feladata nem csak a betegek és a harctéri sebesültek gyógyítása volt, fontos szerepet játszott a különféle járványos megbetegedések elleni védekezésben is. Mint ahogy dr. Kiss Gábor őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) levéltárvezetője fogalmaz az „Orvosok, katonák, katonaorvosok" című kötetében, az első világháborút megelőző fegyveres konfliktusok, hadjáratok emberveszteségét elsősorban a hadakozás nyomán fellépett járványok rovására lehetett írni.

Az orvostudomány és a járványtan 20. századi rohamos fejlődése azonban e téren is jelentős változást hozott. Az első világháború során a fertőzéses betegségekben elhunytak száma a sérülések következtében életüket vesztettekéhez képest nagymértékben csökkent, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a járványok kialakulásának, illetve elterjedésének megakadályozására a harctéren és a hátországban egyaránt megtették a megfelelő lépéseket, óvintézkedéseket. Aztán jött a spanyolnátha.

Nincs kegyelem

Kiss Gábor őrnagy szerint a járvány vélhetően egy, a brit Reuters hírügynökség által közreadott hír alapján kapta a nevét, ami szerint a spanyol királyné egy új, influenzaszerű betegségben szenved. A magas lázzal és izomfájdalommal kezdődő kór során súlyos esetben a halál sokszor egy nap leforgása alatt bekövetkezett. Ezért Magyarországon 24 órás betegségnek is nevezték. A pandémia terjedésének különösen Európában kedvezett, hogy az első világháború alatt a lövészárkokban és a hátországokban egyaránt nélkülöztek, legyengültek, kimerültek az emberek, s a szervezetük már nem tudott megküzdeni az influenzával, amelynek egyes megfigyelések szerint épp a legkevésbé veszélyeztetettnek hitt csoport, vagyis a 20–45 év közti korosztály volt a leginkább kiszolgáltatva.

A járvány felbukkanásáról több hipotézis is közszájon forog. Annyi tűnik bizonyosnak, hogy kontinensünkön először Németországban és Franciaországban jelent meg, az utóbbi állam területére pedig az amerikai csapatokkal jutott 1918 tavaszán. Ekkor még tömeges halálesetek nem fordultak elő, 1000 megbetegedésből 38 bizonyult végzetesnek. Németországban a Birodalmi Egészségügyi Tanács 1918. július 10-én foglalkozott először az influenza terjedésével, s a német haderőt irányitó Erich Ludendorff tábornok is a spanyolnátha nyomán fellépő tömeges megbetegedésekben vélte megtalálni az 1918 tavaszán indított hatalmas offenzívája kudarcának egyik okát.

Második felvonás

A nyári időjárási körülmények miatt ideiglenesen eltűnt a betegség, ám ősszel előbb Franciaországban, majd Spanyolországban jelentkezett ismét, ahol aztán először írták le a kór pontos ismérveit – fogalmaz Kiss Gábor őrnagy.

Spanyolországból kelet felé terjedve világméretűvé szélesedett súlyos, gyakorta halálos kimenetelű tüdőgyulladást okozva. A betegség jellemzően hirtelen, minden előjel nélkül, erős fejfájással és hőemelkedéssel jelentkezett. Egy nap elteltével már 39–40 Celsius-fokos lázzal járó száraz köhögés lépett fel. A második nap végén a láz elérte a tetőfokát, erősödött a köhögés. A harmadik nap végén csökkent a láz. Szerencsés esetben a beteg a negyedik napon már lázmentes volt, és az ötödik napra teljesen felgyógyult.

A bécsi Hadilevéltárban található dokumentumok szerint az influenza 1918 júniusában az olasz harctéren is előfordult, de az alakulatok egészségügyi főnökei különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak az eseteknek, annál inkább sem, mivel a megbetegedések júliusra eltűntek a katonai egészségügyi intézmények jelentéseiből. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében a klinikai képet először 1918. július 22-én foglalta össze Ladislaus Schmidt, a császári és királyi 38. gyalogezred tartalékzászlóaljának orvosfőnöke.

Megállíthatatlanul

Mindezek ellenére 1918 októberének első napjaiban már nemcsak a Monarchia haderejében, de a polgári lakosság körében is tombolt a kór. Október végén az influenza a dualista állam egész területén tömeges megbetegedéseket okozott. Szarajevóban a növekvő halálesetek miatt a polgári közigazgatás a katonai egészségügyhöz fordult védőoltás kiutalását kérve, azt gondolván, hogy a vírus terjedésének létezik ellenszere. A helyzet súlyossága a katonai és a civil egészségügyi intézmények szoros együttműködését követelte, amelynek keretében például a hadikórházak felajánlották felesleges férőhelyeiket a spanyolnáthában megbetegedett lakosság kezelésére. Sőt, többször teljes gyógyintézeteket a polgári közigazgatás rendelkezésére bocsátottak: Bécsben öt katonai kórházat adtak át a városnak, a teljes személyzettel együtt.

Hasonló együttműködésre természetesen Magyarországon is akadt példa. Szilágyi József, a honvéd egészségügyi tisztikar főnöke 1918. október 11-én rendeletben utasította a katonaorvosokat, hogy a honvéd egészségügyi intézményekben ellátásra jelentkező polgári betegeket fel kell venni. Ezen felül minden katonaorvos köteles volt a lakosságot ellátni és a polgári hatósággal együttműködni. A kórházakban betiltották a látogatást és a betegmozgatást – derül ki Kiss Gábor őrnagy könyvéből.

A hátországot sújtó orvoshiány megoldására a polgári közigazgatás vezetői azzal a kéréssel fordultak a Monarchia hadügyminiszteréhez, valamint a magyar honvédelmi miniszterhez, hogy lehetőség szerint a nélkülözhető katonaorvosokat a járvány idejére szabadságolják. A kérést a tárcavezetők teljesítették, s a lakosság ellátásához kért szakembereket 4–8 hétre elengedték.

Az influenza terjedése Monarchia-szerte hasonlóan nagy zavarokat okozott a gyógyszertári szolgálatban, már csak azért is, mert a gyógyszerészek közül szintén sokan megbetegedtek vagy elhaláloztak. A polgári gyógyszerészsegédek pótlására sem mutatkozott más lehetőség, mint a katonagyógyszerészek szabadságolása. Emellett Magyarországon gyógyszerhiány lépett föl, ezt a Monarchia hadseregének gyógyszersegélye enyhítette.

Az influenza terjedése 1918. november elején már enyhülni látszott, ezért Budapest polgármestere november 5-én levelet juttatott el az osztrák–magyar hadügyminiszterhez, amelyben megköszönte az együttműködést és a segítséget.

Pusztítóbb, mint a háború

A rettegett spanyolnátha közel négy hónapon keresztül tombolt a dualista állam, illetve az annak romjain létrejött országok területén. Mint ahogy a HM HIM levéltárvezetője írja, az említett időszak során a betegségben elhunytak számát csak megbecsülni lehet, ez több tízezerre tehető. A járvány ugyanakkor világszerte pusztítóbbnak bizonyult, mint a nem sokkal korábban befejeződött Nagy Háború: a pandémia majdnem két évig tartott, s a számítások szerint 20–40 millió emberéletet követelt, szemben az 1914–18 között dúlt fegyveres konfliktus összesen mintegy 17 millió katona és civil áldozatával.

Fotó: archív