552 éve történt: keresztes hadjárat indult a csehek ellen

Bátyja, Hunyadi László kivégzése után a kisebbik Hunyadi fiút, Mátyást, V. László király Prágába hurcolta. A tizenhét éves V. László azonban rövidesen meghalt – egyesek szerint megmérgezték, de nagy valószínűséggel leukémia végzett vele –, a csehek pedig nem akartak többé idegen királyt, így egy gazdag főurat, Podjebrád Györgyöt választották uralkodóvá.

Miközben Mátyás a csehek vendégszeretetét élvezte, a magyar főurak sem tétlenkedtek, a csehországi eseményekkel szinte egyidőben összeült az országgyűlés, hogy a magyar trón várományosáról döntést hozzon. A háttérben kötött alkunak – Garai László nádor és Szilágyi Mihály között – valamint a királyválasztó országgyűlésre érkező Mátyás-párti fegyvereseknek köszönhetően a döntés hamar megszületett: 1458 januárjában a tizenöt éves Mátyást az urak „egyhangúlag" királlyá választották.

Csakhogy Mátyást csak azzal a feltétellel engedték haza a fogságából, hogy feleségül veszi az újdonsült cseh uralkodó lányát, Podjebrád Katalint. Az esküvőre csak 1463-ban került sor, s az alig 14 éves királyné egy évvel később gyermekágyi lázban elhunyt, így a fiatal magyar király és apósa kapcsolata fokozatosan elhidegült.

Mátyást bosszantotta, hogy Podjebrád nem támogatta őt ősi ellenségével, III. Frigyes német-római császárral (1440-1493) szemben, de azt is sérelmezte, hogy a cseh király hadai rendszeresen betörtek Észak-Magyarországra. A háborút kiváltó legfontosabb tényező ugyanakkor mégis csak az volt, hogy II. Pál pápa 1466-ban elhatározta a huszitákkal kiegyező Podjebrád kiátkozását és a lengyel IV. Kázmérnak (1447-1492) ajánlotta fel a cseh koronát. Az egyházfő rendezési terve természetesen nem tetszett Mátyásnak, hiszen így a lengyel Jagellók a cseh trón megszerzése után – az 1440 és 1444 között magyar királyként is uralkodó I. Ulászlóra hivatkozva – Magyarországon is trónigénnyel léphettek volna fel.

A keresztes háború kihirdetése tehát jó alkalom volt – a katolikus cseh, morva és sziléziai rendek támogatását is élvező Mátyásnak, hogy megindíthassa seregeit volt apósa ellen. A közelgő háború miatt kivetett adók terhe alatt azonban nemcsak a magyar politikai elit nyögött, 1467-ben Erdélyben lázadás is tört ki miatta.  Mátyás gyorsan és határozottan cselekedett: a királyi haderő megérkezése után a lázadók szinte harc nélkül szétoszlottak, s míg a főúri vezetőik többnyire elkerülték a felelősségre vonást, a köznemesi vezetők közül sokan kerültek hóhérkézre, vagy a menekülést választották.

Miután a belpolitikai akadályok elhárultak, Mátyás 1468 tavaszán védelmébe vette a csehországi katolikus rendeket, majd április 25-én meghirdette a keresztes hadjáratot Podjebrád György ellen.

A háborúra történő előkészületek páratlan gyorsasággal zajlottak, majd az osztrák területekre betörő kiválóan képzett magyar zsoldoscsapatok kiszorították az Ausztriát dúló cseh hadakat.  A magyar királyi sereget ekkorra már olyan hadvezéri tehetségek vezették mint: Szapolyai Imre és István szepesi grófok, Csupor Miklós erdélyi vajda, Gúthi Ország Mihály nádor, Báthori István, Bánfi Miklós, Brankovics Vuk rác fejedelem, Hag Ferenc, Magyar Balázs és az általa felfedezett Kinizsi Pál.

A hadjárat első szakaszában a magyarok néhány hónap alatt elfoglalták a katolikus többségű Morvaország nagyobb városait, köztük Olmütz városát is, majd megszállták Lausitzot és Sziléziát. Miután azonban Mátyást a cseh katolikus rendek 1469-ben, Olmützben cseh királlyá is megválasztották, Podjebrád válaszul – lengyel nyomásra – IV. Kázmér lengyel király fiait tette meg örököseinek. Ez az aktus fordulópontot és újabb pusztító háborús éveket eredményezett, amelynek végén Mátyás elveszítette a több évtizedes háborút, ráadásul halála után a magyar trónt is a legfőbb riválisa, Jagelló Ulászló (1490-1516) örökölte meg.