A 19-es járat rejtélye

A gyakorlórepülés három lépcsőfokból állt. Felszállás után keleti irányba kellett repülniük, ahol egy zátonycsoportot elérve bombázást szimuláltak, majd élesen észak felé kellett vegyék az irányt. Száznegyven kilométerrel később nyugatra kellett volna fordulniuk, bázisuk felé. Mint egy rögzített rádióforgalmazásból kiderült, a kettes lépcsőig biztosan eljutottak, ugyanis Taylor egyik tanítványa külön engedélyt kért utolsó bombájának külön célba juttatására. Tehát a zátonyt sikeresen lebombázták, majd irányt váltottak. Negyven perccel ezután egy utánuk érkező gyakorlójárat pilótái, számukra azonosíthatatlan rádiójelet fogtak. Ebben tisztán érthetően elhangzott: „Powers, a te iránytűd mit jelez?" Powers válasza: „Fogalmam sincs hol vagyunk, a legutóbbi fordulónál elvesztettük az irányt." Az utánuk érkező repülőraj oktatóparancsnoka, Robert F. Cox hadnagy rögtön kapcsolatba akart lépni a tétovázókkal: „Itt az FT-74-es gép, a Powers névre hallgató repülő vagy hajó azonosítsa magát, hogy segíthessünk." Nem érkezett válasz. Cox újra próbálkozott, percekkel később recsegősen megjelent az éterben Taylor hangja: „Itt az FT-28-as, minden iránytűnk tönkrement. Fort Lauderdale-be próbálunk eljutni. Nem tudom biztosan igazolni, de szerintem Keys környékén vagyunk, de fogalmam sincs mennyire távol a parttól, és melyik irány a helyes."

Cox hadnagy azonnal értesítette a haditengerészet irányítóit, hogy egy raj valahol a tenger felett elveszett. Eközben azt javasolta Taylornak, hogy a Napot igazítsa a jobb szárnyához, így biztosan észak felé fognak repülni. A légi irányítás számtalanszor megpróbálta felvenni a kapcsolatot Taylor gépével. Hol sikerült, hol nem, de a legtöbb esetben elbeszéltek egymás mellett. Taylor rádiózásai szerint észak felé repültek 45 percen keresztül, majd tíz percen át enyhén nyugatnak. Utóbbi üzenet leadásakor szűrődött át egy másik pilóta hangja is, aki kétségbeesetten csattant fel: „Ha nyugatnak repülnénk végig, már rég otthon lennénk? Mi a fenéért nem nyugatnak tartunk?!" Ám ezután a kialakuló sűrű felhőzet megakadályozta a további kommunikációt.

Csak egy órával később érkezett újabb üzenet a 19-es járat parancsnokától, aki bejelentette, hogy nyugatnak veszik az irányt és egészen a partig repülnek, vagy ameddig az üzemanyag bírja. A különböző közeli repterek rádiójelzéseivel úgy gondolták, hogy sikerült háromszögeléssel azonosítani a helyüket, ami szerint körülbelül 190 kilométerre lehettek a parttól. Taylor utolsó üzenete 19 órakor érkezett, négy órával a felszállásuk után: „Minden gép, figyelem! Zárkózzatok fel. Nem fogjuk elérni a partot. Amint az első gép üzemanyaga tíz gallon alá csökken, mind együtt tesszük le."

Soha többé nem hallottak a 19-es járat felől.
Persze, amikor már biztossá vált, hogy a kötelék eltévedt, több légi bázis is riadót fújt. Este hat óra után emelkedett a magasba egy PBY Catalina típusú kétéltű repülőgép, hogy a járat nyomára akadjon. Két PBM Mariner kétéltű gyakorlatát is megszakították és a feltételezett irányba küldték. Ketté váltak, majd a kelet felé tartó gép az első önálló rádióüzenetét követően örökre eltűnt.

Az eset kapcsán egy 500 oldalas jelentés született, ami többek között azt állapította meg, hogy Taylor kapitány tévesen állapította meg hollétüket, így teljesen hibásan próbált irányba állni Florida Keys magasságában. Valójában végig a Mexikói-öböl felé tarthattak, és minden kis sziget vagy zátony a félrevezetésüket szolgálta. A fő bűnösnek az iránytűk meghibásodását jelölték a jelentésben. Az elvesztett PBM Marinerről megállapították, hogy tenger közeli magasságban felrobbant. Ennek okára sosem jöttek rá.
Az öt Avenger és az összesen tizennégy fős mai napig nem került elő.