Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A döntő harc az orosz fronton fog lefolyni

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 23. 19:02

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

“Tízezer francia német fogságban" címmel jelenik meg egy cikk a Népszava címlapján. Továbbolvasva a cikket megtudhatjuk, hogy „csapataink üldözték a Metz és a Vogézek között megvert francia hadsereget. A franciák előbb rendben visszavonultak, azután eszeveszettül menekültek. Eddig több mint tízezer franciát elfogtunk és legalább ötven ágyut zsákmányoltunk. Megállapitható, hogy a megvert ellenséges haderő nagyobb volt nyolc hadtestnél" – közölte a nagy vezérkar.

Az újságból azt is megtudhatjuk, hogy a Japán és Németország közti konfliktus az európai helyzetet nem érinti, csak a keletre szorítkozik.

Törökország Görögország ellen fordult: „Enosnál nagyobb török csapatok gyülekeznek, amelyek Trácián át a görög határt akarják megtámadni."  Görögország mindent megtett, hogy visszaverje a támadást.

„A monarchia hadvezetősége ma egy kommünikében azt a döntő jelentőségű elhatározását hozta nyilvánosságra, hogy az osztrák és magyar haderő zömét Oroszország ellen vonultatja fel és így a Szerbiával való végleges leszámolást még ebben a pillanatban még nem látja elérkezettnek. Amit a hadvezetőség elhatározott, azt úgy kell fogadnunk, mint az emberi értelemnek minden érzelmi motívumtól felszabadult olyan gondolatát, aminek teljes kibontakozását egy ideig megzavarhatták ugyan a legnemesebb érzelmeink, de aminek végül le kellett győzni a szív hangjait. A háborúban a közvélemény mindenesetre a szív hangjai után szeretne indulni, de háborúban az agy funkcióját a hadvezérek végzik, ők azok, akiknek irányítaniuk kell a test tagjait, hogy merre menjenek és hol sújtsanak le előbb" – írja a Pesti Hírlap.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595977530
Címkéklapszemle