Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadtörténelem legkülönösebb háborúja

Szöveg: Szűcs László |  2018. február 10. 14:52

Az utókor előszeretettel aggat „leg”-gel kezdődő jelzőket történelmi eseményekre. A „legkülönösebb” háborúként azt a fegyveres konfliktust jegyzik, amely a XIV. században, egészen pontosan 1325-ben zajlott le két olasz városállam, Modena és Bologna között.

1599181592
Ami igazán különös, az a háború kiváltó oka, hiszen a legenda szerint a konfliktus egy tölgyfavödör miatt tört ki a két városállam között. Történt ugyanis, hogy 1325-ben egy csoport modenai katona lerohanta Bolognát és az ott zsákmányolt javakat egy nagy tölgyfavödörbe téve szállították el a városból. Sőt az ominózus vödröt ezt követően – a sikeres támadásra emlékeztető mementóként, illetve az ellenség bosszantására – ki is állították saját városukban.

Több sem kellett a bolognaiaknak, akik úgy érezték a támadással olyan folt esett a becsületükön, amit csak vérrel lehet tisztára mosni: összegyűjtötték hadseregüket és harcba indultak Modena ellen. A hadjárat egyik célja volt, hogy visszaszerezzék az ellopott tölgyfavödröt.

Az eseményeket leíró forrásokból sejteni lehet, hogy szerencsétlen tölgyfavödör csak az utolsó csepp volt a pohárban, a két városállam közötti konfliktus mélyebben gyökerezett. A viszály alapja az egymással szembenálló két frakció, a pápát támogató guelfek és a császárbarát ghibellinek között keresendő. Ez terebélyesedett ki hosszú évek alatt a ghibellineket támogató modenaiak és a guelfek mellett harcoló bolognaiak között.

1599181593

A bolognai hadsereg mintegy harmincezer guelf gyalogosból és kétezer lovagból állt, s a hadat maga XXII. János pápa vezette, ami akkoriban egyáltalán nem volt szokatlan. A modenaiak mindössze ötezer gyalogost és kétezer lovast tudtak kiállítani a támadók ellen.

A két sereg novembert 15-én, Zappolino közelében ütközött meg egymással. A hatalmas túlerő ellenére a modenaiak két órán át tartották magukat – egészen addig, amíg a bolognaiak meg nem elégelték a harcot, és vissza nem vonultak. A védők megragadták a lehetőséget és egészen a város kapujáig üldözték a bolognai sereget. Az összecsapás nemcsak a bolognaiak számára jelentett vereséget, hanem komoly politikai kudarc volt a pápaságnak és a guelfeknek is.

Ezt a támadást még több kisebb-nagyobb ütközet követte a két városállam között, s az 1337-ig tartó harcoknak összesen mintegy kétezer ember esett áldozatául. A vödröt azonban nem sikerült visszaszerezniük a bolognaiaknak, az egészen a XX. század végéig megtekinthető volt a modenai harangtoronyban.

1599181593
Fotó: internet