Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövegbeszerzés Csehországban

Szöveg: Trautmann Balázs |  2018. február 10. 16:17

A cseh védelmi miniszter, Karla Slechtova bejelentette: önjáró tüzérségi lövegeket vásárolnak a hadsereg számára. A 490 millió dolláros beszerzésben kifejezetten NATO-tagországban gyártott, 155 milliméteres űrméretű rendszerek közül fognak választani.

1599181594
A tervek 50 darab löveg hadrendbe állításáról szólnak, melyekkel a Varsói Szerződés idejéből „örökölt" 152 milliméteres űrméretű vz. 77 Dana 8×8-as gumikerekes lövegeket váltják majd fel. Érdemes megjegyezni: Karla Slechtova nemrég éppen ezek 1,23 milliárd koronás modernizációs programját törölte, melyet a hazai Czechoslovak Group-csoport hajtott volna végre. Az ok: a miniszter szerint ezek „lőtávolsága és űrmérete nem felel meg a NATO-szabványnak. Pedig a tervek szerint 33 Dana-t modernizáltak volna 2020-ig, s emellé érkezett volna 17 új, modern, immár NATO-ban gyártott löveg.

A mostani döntés értelmében azonban a Dana-kat leselejtezik és teljesen megújítják a cseh hadsereg nehéztüzérségi képességeit.