„A Hajnal Szeme”
Szöveg: Draveczki-Ury Ádám | 2016. augusztus 28. 16:17A világtörténelem legismertebb kémnője a valóságban nem volt kémnő; pontosabban az volt, csak éppen nem akkor, nem úgy és nem addig, mint azt a többség a mai napig hiszi róla – röviden így lehet összefoglalni Margaretha Geertruida Zelle életét és tragédiáját. Mata Hari idén augusztusban született 140 éve.
A házasság eközben minden volt, csak idilli nem: az italozó férj ütötte-verte és csalta feleségét, és a helyzeten csak rontott, amikor – a sors fintoraként – Jávára, majd Szumátrára kellett költözniük MacLeod katonai kötelezettségei miatt. Margaretha a társasági életben kárpótolta magát rossz házasságáért, ám hamarosan szörnyű tragédia sújtotta a családot: két gyermeküket máig tisztázatlan módon megmérgezték (alighanem a férj ellenlábasai), és csak kislányukat sikerült megmenteni. A házasság ezután, ha lehet, még tovább romlott, és miután visszatértek Hollandiába, el is váltak. Mivel MacLeod nem fizette a tartásdíjat, az asszonynak más megélhetési forrás után kellett nézni, miközben férje gondoskodott kislányukról, és idővel teljesen elszigetelte tőle volt feleségét.
Margaretha végső kétségbeesésében ekkor választotta az éjszakát: Mata Hari („A Hajnal Szeme") művésznéven kezdett el fellépni először új otthonában, Párizsban, majd szerte Európa nagyvárosaiban. A kor viszonyaihoz képest kifejezetten merész, erotikus elemekkel átszőtt programja gyorsan legendássá vált, főleg az általa kiötlött egzotikus mesével ázsiai családi hátteréről és neveltetéséről. A tánccal hamarosan felhagyott, és luxuskurtizánként keresett egyre nagyobb összegeket a felső tízezer köreiben mozogva, a legváltozatosabb nemzetiségű, rendű-rangú ügyfelek igényeit kielégítve. Vesztét épp ez okozta: 1914-ben, a „nagy háború" kitörése előtt mindössze néhány héttel Berlinben járt, ami az egyre feszültebb légkörben beindította a pletykagyárat, és egyesek azt kezdték el terjeszteni róla Franciaországban, hogy német kém – már most érdemes kiemelni, hogy a mai napig semmiféle egyértelmű bizonyíték nem támasztja alá ezt a változatot.
Miután hazatért, széles ügyfélköre egyből szúrni kezdte a helyi hatóságok szemét, miután pedig 1915-ben hadműveleti területen kényszerült meglátogatni aktuális szerelmét, egy katonai kórházban fekvő orosz tisztet, az elhárítás kiemelten kezdett el dolgozni rá. Az ötlet gyorsan megszületett: hatalmas összeget ajánlottak neki, ha kémkedik a franciáknak Németország ellen, hiszen bejáratos volt számos rangos német politikus, arisztokrata és katonatiszt hálószobájába.
A háló innentől fogva gyakorlatilag kibogozhatatlanná vált Mata Hari körül: gyakorlatilag az összes befolyásos európai titkosszolgálat felfigyelt rá, és egy idő után mind a franciák, mind a németek ellenségesen méregették: előbbiek nem tudták biztosan, hogy nem kémkedik-e utóbbiaknak, utóbbiak pedig idővel megszimatolták, hogy francia szolgálatban tevékenykedik. Miután Párizsba értesülések futottak be egy H-21-es kódnevű német női ügynökről, akit a franciák vele azonosítottak, 1917-ben őrizetbe vették, és már az év júliusában bíróság elé állították Mata Harit.
Franciaországban komoly politikai viharokat kavart a táncosnő pere, a bíróság nyomás alatt tevékenykedett, hiszen egy bűnbak ideális szelep lehetett a közvélemény csalódottságának, indulatainak levezetésére. Maga Margaretha végig következetesen tagadta, hogy kémkedett volna a németeknek a franciákkal szemben, a bizonyítékok pedig távolról sem voltak minden kétséget kizáróak. Ennek ellenére a bíróság megállapította bűnösségét, és 1917 októberében kivégezték.
Később az életére vonatkozó utólagos kutatások szinte mindegyike arra jutott: a világtörténelem leghíresebb kémnője valójában egy koncepciós per áldozata volt, nem pedig kém. Pontosabban kém volt – de nem a németek kémje, amiért meg kellett halnia.