A németek 70 éve vetették be a „csodafegyvert”
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. június 12. 19:04Hetven éve, 1944. június 13-án vetette be a második világháborúban a náci Németország London bombázásakor Hitler titkos fegyverét, a V−1 rakétát.
A 2160 kilogramm súlyú repülőbomba hossza 7,74 méter, szárnyának fesztávolsága 5,71 méter volt, meghajtását egy Argus As 014 típusú, 335 kp maximális tolóerejű lüktető sugárhajtómű biztosította. Előre meghatározott pályán haladt mintegy 900 méteres magasságban, 576 kilométeres óránkénti sebességgel, a fedélzetén levő 848 kg robbanótöltetet 322 km távolságra tudta célba juttatni. A célirányba állított indítósáncról indított rakéták repülési paramétereit pörgettyűs iránytűvel stabilizált robotpilótával módosították.
A megtorlófegyvernek (Vergeltungswaffe−1, rövidítve V−1) elnevezett rakétáról a szövetségesek hamar tudomást szereztek, lengyel ellenállók egy felrobbant és szétszerelt rakéta darabjait juttatták el Londonba, és a peenemündei laboratóriumban is dolgoztak ügynökök. A szövetségesek bombázni kezdték a kísérleti telepet és az Észak-Európában azonosított indítóállásokat is, ezekre fél év alatt több mint 2000 tonna bombát dobtak le. A károkat a németek gyorsan helyreállították, és még jobban ügyeltek az indítóállások elrejtésére.
A V-1 bevetését többször is elhalasztották, de az 1944. június 6-i normandiai partraszállás után Hitler döntést hozott harci alkalmazásukról. A fegyvert, amely nem volt pontosan a célra irányítható és becsapódás után nem mindig robbant fel, a dél-angliai területek rombolására, de főként az angolok harci kedvének csökkentésére, megfélemlítésükre akarták használni.
A védők több módszert alkalmaztak, a legfontosabb az újonnan kifejlesztett repülőgép-elhárító radarrendszer volt, amely összekapcsolta a radart a célkövető berendezéssel és a brit partokon elhelyezett légvédelmi ágyúkkal. (A bombák város fölötti likvidálása akkora károkat okozhatott volna, mint a rakéta célba érése.) London fölé léggömbzárat telepítettek, a vadászpilóták pedig gépük szárnyának végével billentették meg, vagy eléjük repülve légörvényükkel térítették el a rakétákat. A támadások csak októbertől ritkultak, majd szűntek meg, amikor a szövetséges hadsereg elfoglalta a Calais környéki indítóállásokat.
A londoniak által zúgó hangja és cikázása miatt Doodlebugnak (rovarlárva) nevezett utolsó V−1 1945. március 28-án csapódott be, az elsőhöz hasonlóan ez is Swanscombe környékén ért földet. A V−1 pusztítóereje messze alulmúlta a németek várakozásait, de kiszámíthatatlanságával és szokatlanságával nagy félelmet ébresztett a lakosságban. A legrosszabb esetre számításba vett kitelepítésekre végül nem került sor, de a támadásokban hatezer londoni halt meg és 17 ezren szenvedtek sérüléseket.
A németek 1944. szeptember 8-án már a pusztítóbb V−2 ballisztikus rakétával mértek csapást Londonra. A V-2-t bonyolult vezérlőrendszere irányította pályája csúcsára, ahonnan meghajtás nélkül, nagy sebességgel, hangtalanul zuhant le, ezért észlelni és elhárítani is jóval nehezebb volt. Pusztításának a háború befejezése vetett véget.
A háború végén a győztes szövetségesek több V−1-re tettek szert, ezek és a kifejlesztésüket végző tudósok a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba kerültek. A V-rakéták „atyja", Wernher von Braun később kulcsszerepet játszott az amerikai űrprogramban.