Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Puskaporos tornyon táncolunk…

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. június 12. 20:11

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

Andrássy Gyula gróf nyilatkozott a belpolitikai helyzetről:
„A belpolitikai helyzet is változatlan, itt is puskaporos tornyon táncolunk: fegyveres béke van, ennyi az egész. Azt hiszem, hogy a legközelebbi harc a közigazgatási reformnál fog kitörni, meg azután a Gerő-ügy mentelmi tárgyalásánál, amit már egy év óta halasztanak. (…)" – írja a Népszava.

Kiderül az is, hogy nemzetközi hajórajt küldenek Albániába: „(…) Valamennyi nagyhatalom, Angolországot is beleértve, hozzájárult ahhoz, hogy egy-egy hadihajót küldjön az albán vizekre. Oroszország azon az állásponton van, hogy ez a hajóraj kizárólag a fejedelem, annak családja és a nemzetközi ellenőrző bizottság oltalmára szorítkozzék."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595973658

1914. júniusi újságok
Címkéklapszemle