Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A világ legnagyobb csatája

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 26. 12:45

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Az északkeleti hadszintéren a mi seregeink és erős német haderők most már egy csaknem megszakítatlan vonalon … harcban állanak az orosz főerővel" – olvasható a Pesti Naplóban.

A Pesti Hírlap arról ír, „megkezdődött az Oroszországgal való leszámolásának második fázisa. Hőfer vezérőrnagy bejelenti, hogy seregeink, amelyekhez erős német haderők csatlakoznak, megkezdték a harcot az orosz főerővel. Hétszáz kilométer ez a front légvonalban számítva, lényegesen nagyobb, ha tekintetbe vesszük, hogy ennek az elnyúló vonalnak szükségszerűen kiszögelései, hullámzásai kell, hogy legyenek".

A Népszavából megtudhatjuk, hogy “Galíciában és Oroszlengyelországban változatlan erővel folyik a szemben álló hadseregek mérkőzése. A Galíciából kiszorított oroszok egyesülve az orosz főhadsereggel, több mint ötszáz kilométer hosszú vonalon vívnak – talán döntő – ütközetet az osztrák-magyar monarchia hadseregével, amelynek minden kilátása meg van a győzelemre."

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595981407
Címkéklapszemle