Ahol egy teljes generáció halt meg mindössze három óra alatt

Ian „Lemmy" Kilmistert különösen a csata első napja ihlette meg: 1916. július 1-jén több mint 19 ezer angol katona halt meg a csatatéren, amihez fogható veszteséget sem azelőtt, sem azóta nem szenvedett el ilyen rövid idő alatt a brit haderő. „A szöveg előbb született meg, mint a zene: láttam egy angol tévéműsort az első világháborúról, ami egyből beindította az agyamat" − emlékezett vissza a dal születésére Lemmy. „Ebben volt szó a somme-i csatáról is, ahol egyetlen délelőtt alatt 19 ezer angolt öltek meg. Egy teljes generációt pusztítottak el mindössze három óra leforgása alatt: vagy három-négy észak-lancashire-i meg dél-yorkshire-i városból a férfiak teljes nemzedékét törölték az élők sorából. Ezek a városok a mai napig szenvednek a somme-i csata következményeitől, ugyanis soha többé nem voltak képesek pótolni az elveszett populációt…

A műsorban visszavittek öt öregembert a helyszínre, ahol visszaemlékeztek az eseményekre. Az egyik, aki körülbelül 9 éves volt akkor (bár ez nekünk kicsit kevésnek tűnik… – a szerk.), azt mesélte: azt a parancsot kapták, hogy meneteljenek, és ne fussanak. Ahogy haladtak, az összes fiú lefeküdt körülötte, ő meg azt hitte, valami parancsot adhattak ki hátulról, amit nem hallott. Csak utána döbbent rá, hogy mind halottak. Ebben a csatában tulajdonképpen az történt, hogy az angolok a saját ostobaságukkal több angolt öltek meg, mint a németek. Később Hindenburg is azt mondta a britekről: oroszlánok voltak, akiket szamarak vezettek."

Egy ilyen szívbemarkoló szöveghez természetesen nem lehetett a megszokott hangos, pörgős Motörhead-féle rock’n’rollt társítani: a számban eleve dobgép szolgáltatja a mechanikus, katonás ütemeket, ami sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő a zenekarnál, a szintetizátor és cselló által hozott zenei alapok pedig a 20. század elejének motívumait hozzák. A zenekar azonban olyannyira elégedett volt vele, hogy amint elkészült, azonnal tudták: csakis ez lehet majd 1991 tavaszán kiadott aktuális nagylemezük címadó témája. „I heard my friend cry, and he sank to his knees / Coughing blood as he screamed for his mother / And I fell by his side, and that’s how we died / Clinging like kids to each other" − énekli a témákra tőle szokatlanul finoman Lemmy – a végeredmény épp a sorok miatt mégis jóval súlyosabb, mint a lemezen előtte szereplő tíz másik dal. „Soha nem játszottuk élőben a számot, túl bizonytalan ügy ehhez. Teljes csendre lenne szükség ahhoz, hogy kifejthesse a hatását, és a mi közönségünknél ezt nem lehetne elérni. Úgy gondolom, a szöveg versként is simán megállná a helyét" − mondta később Lemmy.

A dal utóéletére jellemző, hogy noha az úgynevezett komoly szakma azelőtt soha nem vette igazán komolyan a Motörheadet, az 1916 helyből számos ítész hozzáállását változtatta meg velük kapcsolatban örökre: még egy Grammy-jelölést is begyűjtöttek miatta (amit aztán végül nem nyertek meg, de ez akkor már mindegy volt). Lemmy ugyanakkor nem erre a legbüszkébb: „Egy srác írt nekem egy levelet, amiben elmesélte: lejátszotta a nagyapjának, aki ott volt a Somme-nál, és az öreg az egészet végigsírta. Ez óriási megtiszteltetés, de nem vagyok biztos benne, hogy örülök, amiért ennyire rossz emlékeket élesztettem fel benne, miközben én nagyon szerettem dolgozni a dalon. Viszont a dolog abból a szempontból csodálatos, hogy ennyi évet visszapörgetve így meg tudtam érinteni valakit."