Az utolsó aranyágacska

III. Andrást 1290-ben választották meg magyar királynak, ám sokan meg voltak győződve arról, hogy valójában nem egy Árpád-házi uralkodó ült a magyar trónra. Az elmélet onnan ered, hogy apja, Utószülött István II. András gyermeke volt, ám nevéből következik, hogy az öreg király már nem élte meg fia születését. Az elhunyt király életkorát figyelembevéve az udvar úgy gondolta, hogy István vérszerinti apja nem az idős uralkodó volt, hanem az ifjú özvegy szeretője, Dénes nádor.

A pletykákkal 1290-ben nem már nem foglalkoztak, hiszen IV. László király meggyilkolása után új királyt kellett választani. Az udvarnak nem volt sok lehetősége, mivel az osztrák Habsburg Albertet vagy a magyar uralkodóház trónörökösét, Andrást választhatták. Noha a Velencében nevelkedő András nem lopta be magát a főurak szívébe, nem akarták a több évszázados hagyományt megszakítani, főleg nem osztrák királyt választani, így II. András unokájára bízták az országvezetést.

Trónra lépésekor válságban volt a vezetés, mivel a hatalom nem a király kezében összpontosult, sokkal inkább a birtokokat felhalmozó főurak vezették az országot. A hatalomhoz jutott főurak már kiskirályokként viselkedtek saját birtokaikon, sokszor háborúztak egymással vagy a királlyal. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a négy legerősebb család együttesen több várat birtokolt, mint III. András.

Az uralkodó nem rendelkezett ütőképes hadsereggel, ezért a klérushoz és a nemességhez fordult. Diplomáciai képességeit kamatoztatva elérte, hogy a legbefolyásosabb főúr, Csák Máté az ő oldalára álljon, a másik jelentős főurat, Kőszegi Henriket egy ügyes házasságkötéssel tette szövetségesévé.

Az 1290. évi óbudai országgyűlésen harmincegy pontos dekrétumot adott ki, melyben a kiskirályok hatalmát igyekezett korlátozni. Ennek értelmében meghatározta, hogy a legfőbb pozíciók betöltését a köznemesség hozzájárulásához kötötte, majd megtiltotta a tisztségek öröklését és egész vármegyék eladományozását. Továbbá felülvizsgálta a kiskirályok által beszedett vámot és korábban megszerzett birtokokat.

Az országgyűlésen meghozott intézkedéseket a király nem tudta betartani és betartatni, hiszen a főurak továbbra is jelentős erővel bírtak. Uralkodását nehezítette, hogy a trónért meg kellett küzdenie Habsburg Alberttel, akit hároméves harc után sikerült legyőznie, végül szövetségre léptek és feleségül vette az osztrák uralkodó lányát.

1298-ban újra országgyűlést hívtak össze Pesten, témája megegyezett az előzővel, de komoly eredmény ekkor sem született. A királynak nem biztosítottak megfelelő létszámú és erejű sereget, így saját magának kellett megoldania a királyság és főurak között fennálló konfliktust.

1299-ben megegyezett az öt legerősebb kiskirállyal, szövetségüknek köszönhetően a Kőszegi és Csák család kiskirályai is elismerték uralmát és behódoltak neki. Uralkodása utolsó két évében stabilizálódott hatalma, de hirtelen bekövetkezett halála – amelyet egyes feltételezések szerint mérgezés okozott – mindennek véget vetett és a korábbinál is nagyobb hanyatlásba taszította az országot.