„Bombaszekrény nyitva, bombák el”

Nem sokkal később a város fölött körülbelül 600 méter magasságban vakító kékesfehér fény villant, majd hatalmas mennydörgés kíséretében, óriási gombafelhő szökött az égbe. A négy tonnás Little Boy (,,Kisfiú") – amelynek ereje 17 ezer tonna TNT-nek felelt meg –égő pokollá változtatta a várost. A lökéshullámok és a tűzvihar másfél kilométeres sugarú körben mindent a földdel tett egyenlővé: a város 90 százaléka elpusztult, a Hirosimában található 76 ezer épületből 48 ezer teljesen megsemmisült. A halálos áldozatok pontos számát sosem lehet megállapítani. A hirosimai emlékművön 61.443 név szerepel, de élelmiszerjegyét 78.150 ember nem váltotta be soha többé, és az amerikai felderítés is 139 ezerre tette a halottak számát.

Az atombombát megteremtő Manhattan-terv története egészen 1934-ig nyúlik vissza, amikor Szilárd Leó Londonban beadta szabadalmi kérvényét a nukleáris energia felhasználására. A tudós később az Egyesült Államokba emigrált, ahol többi közt Enrico Fermi, Albert Einstein, Wigner Jenő és Neumann János tanácsát is kikérte az atomenergiával kapcsolatban. A második világháború kitörésével csaknem egy időben Albert Einstein és Szilárd levelet írt az amerikai elnöknek, amelyben felvázolták az atomenergia háborús felhasználásának lehetőségeit. Miközben a német hadsereg gyakorlatilag keresztülgázolt Európán, a nukleáris fegyver kifejlesztését célzó Manhattan-terv zöld utat kapott.

Az amerikai hadsereg 1942-től már komolyan számolt egy német nukleáris fegyver lehetőségével, így saját hatásköre alá vonta a Robert Oppenheimer által vezetett kísérletet. Ennek nyomán voltaképpen már 1943-ban készen állt az atomerőművek kezdetleges konstrukciója, majd 1945. július 16-án, hajnali 5 óra 29 perckor az alamogordói kísérleti telepen végrehajtották a világtörténelem első sikeres atomkísérletét.

A célpontok kijelölése terén szintén megosztott volt az amerikai vezérkar: eredetileg öt Japán várost választottak ki, szimbolikus okokból többen a történelmi japán főváros, Kiotó elpusztítását szorgalmazták, ez azonban lekerült a napirendről. Truman egyébként kifejezetten azt kérte, hogy a célpontok kimondottan katonai jellegűek, hadiipari jelentőségű települések legyenek, másrészről viszont a két atombomba ledobása előtt szándékosan elmaradt az evakuálási felhívás. Végül augusztus 6-án hajnalban a csendes-óceáni Tinian szigetéről felszálltak a B-29-es bombázók. Tibbets volt a pilótája az első gépnek, amely Hirosima fölé repült, a repülőt édesanyjáról Enola Gay-nek nevezte el.

Ugyan az amerikai hadvezetést is meglepte a hirosimai bomba hatása, három nappal később augusztus 9-én újra felszálltak a bombázók, majd ledobták Nagaszakira a 21-22 kilotonnás Fat Mant („Kövér Ember"). Bár az eredeti célpont Kokura volt, a felhős időjárásnak köszönhetően a Bockscar nevű bombázógép továbbrepült a pótlólagos cél, Nagaszaki felé. Az áldozatok számát szintén csak becsülni lehet: közvetlenül a robbanás után vélhetően 70-80 ezer ember halt meg, további 75 ezren szenvedtek sugársérülést. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben bejelentette Japán feltétel nélküli kapitulációját. A megadásról szóló hivatalos okmányt Sigemicu Mamoru japán külügyminiszter írta alá a USS Missouri anyahajó fedélzetén 1945. szeptember 2-án.

Bár az atombomba egyedül a második világháború végső hadműveletei során került bevetésre, Hirosima és Nagaszaki szörnyű árat fizetett. Örök mementóként kellene szolgálniuk egy olyan világban, amelynek nukleáris készletei jelenleg mintegy 150 ezer hirosimai bomba robbanóerejét teszik ki.