Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapataink Csernowitzban

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 23. 15:02

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

"A Strwiaz mindkét partján folyó harcokban sikerült már az e folyótól délre eső területeken is támadásunkat előbbre vinnünk" – olvasható a Pesti Napló címlapján. A terepet uraló 668. háromszögelési magassági pontnál, Stary-Sambortól délkeletre az ellenségnek két egymás mögött levő védelmi állását a monarchiás csapatok elfoglalták. „A jelzett helységtől északnyugatra sikerült harcvonalunknak a starasoli műúthoz közelebb jutni. Az eddigi jelentések szerint a legutóbbi harcokban 3 400 oroszt, köztük 25 tisztet ejtettünk foglyul és 15 gépfegyvert zsákmányoltunk. Előcsapataink Csernowitzba bevonultak."

„A galíciai harctérről Hőfer vezérőrnagy mai jelentése azt az örvendetes hírt közli, hogy a Strviaz folyó mindkét partján vívott harcokban a folyótól délre eső területen is sikerült már támadásunkat előbbre vinnünk. Elfoglaltuk Stary- Sambortól délkeletre az oroszok két egymás mögött levő védelmi állását. Stary- Sambortól északnyugatra pedig sikerült a starasoli műúthoz közelebb jutnunk" – szól a győzelmi jelentés a Pesti Hírlap címoldalán.

Bukovina fővárosát, Cernovicot visszafoglalták – olvasható a Népszava címlapján.

Az újság beszámol az antant veszteségeiről is. Olvashatjuk: “… az összes veszteség csupán a Németországgal való harcokban legalább is háromnegyed millió ember halottakban, sebesültekben és foglyokban. Amivel ezt a számot vitéz szövetségeseink Galíciában és Szerbiában szaporítják, a milliót bizonyára nem csak ki fogja egészíteni, de jelentékenyen át is fogja lépni."

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595981157
Címkéklapszemle