Egri csillagok tegnap és ma
Szöveg: Tamás Tibor | 2012. szeptember 25. 18:50Az alcímben említett, ma is időszerű felismerés négyszázhatvan esztendeje hangzott el Dobó Istvántól az örökbecsű Egri csillagok című regényben, Eger várának 1552 szeptemberi−októberi ostroma előtt. Hogy aztán a világraszóló magyar diadal kiváltsa – Európa-szerte – az elismerést, s hitet adjon mindenkinek.
S voltak férfiak. És voltak nők! Akik vállvetve küzdöttek a férfiakkal.
De mi is történt akkor, az 1552. szeptember elejétől október 18-ig tartó rendkívüli oszmán ostrom idején? 1541 után a Habsburg- és az Ottomán Birodalom kényére-kedvére játszotta nagyhatalmi játékait a három részre szakadt Magyar Királyság területén. A praktikák nyomán 1551-ben újra kirobbant a háború. A szultáni had nyomasztó túlerővel, tűzerővel, csellel sikert sikerre halmozott a Szerémségtől Esztergomig; elözönlötte Erdélyt, elfoglalta Temesvárt, Lippát, Szolnokot, Veszprémet, Nógrád várait, majd a Felvidék felé fordult.
Ennek kapuja Eger volt.
Ha elfoglalják a hódítók, észak-déli irányban kettévágják a megmaradt királyságot, ezáltal odavész a gazdag Felső-Magyarország, nem tud ellenállni sem Szulejmánnak, sem a Habsburgoknak, s a történelmi Magyarország államisága megszűnik!
Ezt az óriási végveszélyt felismerték a magyar hadvezérek s nemesek. Köztük Dobó István, Eger akkori kapitánya, bár a birodalmi érdekek, a hazai politikai bizonytalanság, hatalmi huzakodás s a jottányit sem javuló hadügy nemigen adott sok okot a bizakodására.
Mégis: hírül véve az oszmán offenzívát, erőteljesebben erősítette meg a várat, halmozta fel a készleteket. Hívó szavára jött huszár, íjász, darabont, tűzmester, kőfaragó, kovács, ács, pék, borbély, bormester, sőt negyvenöt nő is ott maradt a várban s két pap. Valamennyiük szemükben a szülőhely s haza szeretetének, védelmének, az elszántságnak tüze égett.
1552 szeptember elejére a 40-60 ezres hódító sereg Eger alá vonult. A várban mintegy 2400 magyar állt a vártán. Dobó és katonái esküt tettek, hogy nincs alku! És „mindnyájan jót, rosszat megosztanak mindhalálig". A fenyegető szultáni levél hírnökét is vasra verték, mert magyar létére a pogányhoz állt, az áruló Hegedüs hadnagyot pedig felakasztották. A várfokra „válaszlevél" gyanánt lándzsákkal fekete koporsót tűztek.
Hadim Ali és Kara Ahmed pasa terve szerint először a topidzsik iszonytató ágyútüzet zúdítottak a várra, hogy majd egy, esetleg két nagy rohammal bevehesse a török had az erődítményt. (12 ezer ágyúgolyót szedtek össze az ostrom után!)
Ám a lankadatlan várvédői harckészség, a három István (Dobó, Mecskey, Zoltay) példája, Bornemissza Gergely legendás leleményessége láttán egyre fogyott az ottománok győzelembe vetett hite. No meg az ellátása, mert vékonyka volt a logisztikai lánc. Ráadásul járvány tört ki, hirtelen megjött a hideg ősz és közeledett Kászim napja (október 26-a), amikorra vallási és katonai szokásból vissza kellett térni a balkáni szálláshelyekre.
Az oszmán vezérkar végül október 13-ára tűzte ki a végső ütközet időpontját.
Hiába…
Október 18-án reggelre az ostromlóknak se hírük, sem hamvuk nem volt. Eger, Magyarország s Európa fellélegzett. Amint Tinódi Lantos Sebestyén írta 1552-53-ban alkotott „Eger viadalja", majd „Eger summája" című versművében: „… a fején érezte mindenki Isten fényességét".
Fotó: Archív
