Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos az együtt gondolkodás

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. szeptember 25. 18:23

A felkészítésben érintett szervezetek közös tevékenységének és együtt gondolkodásának fontosságát hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy Székesfehérváron szeptember 25-én, kedden.

1595942133

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a fegyveres, rendvédelmi és katasztrófavédelmi szervek és szervezetek közös felkészítésén vett részt,
amelyen szó volt a megyei, illetve a helyi védelmi bizottságoknak a honvédelmi- és katasztrófavédelmi-igazgatási feladatok során alkalmazott döntés-előkészítési mechanizmusáról. A résztvevők emellett a fegyveres, rendvédelmi és katasztrófavédelmi szervek, szervezetek feladatairól, alkalmazásuk tervezéséről és szervezéséről, valamint az együttműködés lehetőségeiről is előadásokat hallgattak meg.

A rendezvényen elhangzott: az együttműködés és a közös felkészítés a közeljövőben, a „Gördülő Akarat 2012" elnevezésű törzsgyakorlat keretében folytatódik tovább.

Az eseményen jelen volt dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Vörös Ferenc rendőr ezredes, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese, valamint Molnár József tűzoltó alezredes, a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese is.

Fotó: MH Összhaderőnemi Parancsnokság