Ételek, amelyeket a háborúkban készítettek vagy találtak fel

Margarin

A margarin az az étel, ami aligha hiányozhat a ma reggeliző-asztalairól. Azt viszont kevesen tudják, hogy az olcsó vajpótló feltalálása az 1870-1871 közötti francia-porosz háborúhoz köthető. A kenyérre kenhető tejtermék helyettesítőjét – egy III. Napóleon által meghirdetett verseny győzteseként – Hippolyte Mége-Mouriés francia vegyész alkotta meg. A margarin segítségével a korábbinál jóval könnyebben lehetett étkeztetni a császár poroszok ellen vonuló seregét. Mége-Mouriés a találmányát 1869. július 15-én szabadalmaztatta Párizsban. A termék eredetileg faggyúból készült, a feltaláló ehhez adott hozzá egy speciális alapanyagot. A margarin 1872-ben került kereskedelmi forgalomba.

Konzerv

Egy évszázaddal korábbról, egészen pontosan az 1792-1797 közötti első koalíciós háború idejéről is származik egy olyan találmány, amely a napi napig megtalálható nemcsak a katonai étrendben, hanem mindennapjaink élelmezésében is. A konzerv ugyancsak a franciáknak köszönhető: 1795-ben a belügyminisztérium megelégelte, hogy nem tudja normálisan ellátni a háborúban részt vevő egységek katonáit. Összesen 12 ezer franknyi jutalmat ajánlottak fel annak, aki képes megoldani a normális élelmezés kérdését. A problémára Nicolas Appert cukrász- és serfőzőmester találta meg a választ. Rájött arra, hogy ha a tartósítani kívánt élelmet egy ételtartó üvegbe helyezi, azt viasszal és huzallal lezárja, majd forrásba lévő vízbe teszi, akkor az hosszú ideig nem fog megromlani. „Amikor kinyitottuk az edényeket, és megkóstoltuk a bennük lévő 18 különféle tartósított élelmiszert, kiderült, hogy mindegyik megőrizte eredeti frissességét, és a tengeri út során a legkevésbé sem romlottak meg" – mondta Appert, miután kiderült, az általa tartósított élelmiszerek négy hónap és tíz nap után sem romlottak meg. Magát a tartósítási eljárást – a pasztörizálást – egyébként csak ötven évvel később írta le tudományosan Louis Pasteur francia mikrobiológus. Még egy érdekesség: a konzervdoboz ötlete egy brit kereskedőtől származik, aki 1796-ban váltotta fel az ételtartó üveget fémdobozra. Persze ezt még nem volt annyira egyszerű kinyitni, hiszen a konzervnyitó feltalálására még harminc évet kellett várni.

Sűrített tej

A sűrített tej megalkotása egy amerikai feltalálóhoz, Gail Bordenhez köthető. A tápláló, tubusos tejkoncentrátum ötlete 1836-ban született meg, ám akkor még nem hozott sikert a feltalálónak. Sőt, kétszer tönkre is ment a vállalkozása emiatt. A termék csak az amerikai polgárháborúban vált közismertté, az uniós hadsereg katonáinak élelmezésekor előszeretettel használták. Ez meghozta a várva várt üzleti sikert is. A sűrített tej azóta is nagy sikernek örvend a világ számos országában, és nemcsak a katonák, hanem a civilek körében is.

Hamis gulyás, hamis húsleves – olyan ételnevek ezek, amelyeket a ma embere is jól ismer, eredetükről azonban nem biztos, hogy tud. A „hamis" előnevű levesek az első világháború során terjedtek el az akkori Magyarországon, mégpedig amiatt, mert a harcoló katonák ellátása miatt kevés alapanyag maradt a hátországban. A „minden pótolható" elvnek megfelelően számos „hamis" étek került az asztalra. A gulyásleves és a húsleves húst nem látott, míg a hamis túrógombóc aludttejből, búzadarából és zsemlemorzsából, a hamis májgombóc pedig konzerv májkrémből készült. Ugyanerre az időszakra tehető az is, amikor a húsos főételek helyett belsőségekből készítették az ételeket. Ekkor lett nagy divatja a májnak, a szívnek, a tüdőnek, a velőnek, a vesének, a mirigynek és a pacalnak is. Bármilyen furcsa, de még a tejszínhabot is „hamisították". Igaz ennek receptje nem az első, hanem a második világháborúhoz köthető. „10 dkg cukrot kevés vízzel főzzünk sűrű szirupnak. Ezalatt 2 tojásfehérjét verjünk fel kemény habnak és folytonos keverés mellett kanalanként adagoljuk a fövő szirupba, mellyel még 3-4 percig verjük jó kemény, hófehér habbá. Ajánlatos a főzőfazekat forrásban lévő vízben, egy nagyobb edényben tartani" – olvasható elkészítésének módja.

Tojáspor

Ha már szóba került a második világháború, említsük meg azt is, hogy a sokak által gyűlölt tojáspor megalkotása is az 1939-1945 közötti világégéshez köthető. Előállítására azért volt szükség, mert a friss tojás gyorsan megromlik és ráadásul könnyen össze is törik. Ezért kísérletező szakácsok kitalálták azt, hogy ha a tojáslevet porítják, akkor az nemcsak könnyebben szállítható, hanem minőségét is hosszabb ideig őrzi meg. A baj „mindössze" az, hogy a tojáspor nem túl gazdaságos: egy kilóhoz nagyjából kilencven tojást kell felhasználni. Ennek ellenére a mai napig nagy népszerűségnek örvend a hadi étkeztetésben és a cukrászüzemekben is. De nemcsak a tojáspor volt, ami a második világháborúnak köszönheti létét. Valószínűleg sokan emlékeznek a kemény, szeletelhető lekvárra, vagy ahogy mindenki ismeri, a Hitler-szalonnára. A német diktátorhoz valószínűleg semmi köze nincsen, ám az tény, hogy a háborúnak köszönheti megalkotását: a romló élelmiszer-ellátást próbálták ezzel a vágható gyümölcskoncentrátummal jobbá és változatosabbá tenni, nemcsak a katonák, hanem a civilek számára is.

Instant kávé

Igaz, feltalálása nem kötődik a háborúkhoz, viszont népszerűsége a második világháborúban harcoló amerikai katonáknak köszönhető. Az instant kávét teljesen véletlenül fedezték fel a XX. század elején. Egy belga mérnök éppen a hegyekben végzett méréseket, s rendszeresen főzött kávét azért, hogy ébren és frissen tartsa magát. A fekete nedű azonban egy alkalommal véletlenül kifutott és rárakódott az edény oldalára. A porszerű kávéfoltot a mérnök megkóstolta, s ízlett neki. Innen már csak egy lépés volt, hogy a port fel kellett oldania meleg vízben. Az újfajta kávé a második világháborúban vált igazán népszerűvé, az amerikai katonák étkezési ellátmányának elengedhetetlen része lett, és azóta is az.

Hadi szakácskönyvek

Számos, a világháborúk ideje alatt kitalált recept maradt fenn a mai napig is. Ezek őrzői a hadi szakácskönyvek. Közülük több megtalálható a nagyobb könyvtárakban vagy megvásárolható az antikváriumokban. Az első világháború ideje alatt, egészen pontosan 1915-ben a Rózsavölgyi és Társa kiadásában jelent meg a Háborús főzőkönyv című kiadvány, amit Sacher Gusztávné és Halász Sándorné állított össze. A kötetben egy sonkás előétel receptjét is elolvashatjuk. Eszerint „4 deka vajat 2 tojás sárgájával, 2 evőkanál tejfellel habosra keverünk, 2 deka reszelt pármai sajtot és 10 deka apróra vágott sonkát vagy füstölthúst és 2 tojás habját közékeverjük. Azután egy kikent tűzálló tálba tesszük és félig megsütjük, reszelt pármai sajttal meghintjük, rögtön tálaljuk." A második világháborúból pedig Madár Imréné nevéhez fűződik az 1942-ben, magánkiadásban napvilágot látott Ízletes hadiételek című szakácskönyv. A receptek közül a hamis koch, azaz felfújt elkészítésének módját lestük ki. „8 dl tejben főzzünk 1 deci búzadarát. Közben keverjünk el 3 tojás sárgáját 6 evőkanál cukorral, forgassuk bele a forró búzadarába, amelybe a 3 tojás keményre vert habját is belekeverjük. Nem kell tovább főzni. Öntsük üvegtálba. Adjunk a tetejére összevagdalt cukros gyümölcsöt. 5 perc alatt elkészül és váratlan vendéglátásnál kitűnő szolgálatot tesz."

Gulyáságyú

Mivel a hadi ételeket valahogy el is kellett készíteni, nemcsak a gasztronómia, hanem az élelmezéshez szükséges haditechnikai eszközök is jelentős változásokon estek át az elmúlt évszázadokban. A legismertebb ilyen eszköz a mozgókonyha (más néven gulyáságyú), amelyek első, kezdetleges változatai már a 19. század végén megjelentek: 1881-ben a Ludovica Academia Közlönye olyan, szállítókocsin elhelyezett tábori konyhával folytatott kísérletekről adott hírt, amelyen menet közben lehetett főzni. Elsőként az orosz hadseregben rendszeresítettek mozgókonyhát, az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban kiváló eredménnyel alkalmazták még a japánok is, amikor hadizsákmányként használatba vették. Az Osztrák–Magyar Monarchiában a közös Hadügyminisztérium rendkívül szervezetten és céltudatosan, a legalkalmasabb gyárak legkiválóbb mérnökeinek bevonásával 1905-ben kezdett a fejlesztési munkákhoz. Több prototípus és az orosz gulyáságyúk csapatpróbáján szerzett tapasztalatok figyelembevételével új, egységes harcászati-műszaki követelményeket dolgoztak ki. A fejlesztés és a gyártás legfontosabb bázisa a Weiss Manfréd-gyár volt. Az 1908 nyarán mintaként legyártott példányokkal egy hadbiztosokból, műszakiakból, tüzérségi és vonatcsapat-szakemberekből álló bizottság részvételével különböző út-, terep- és időjárási viszonyok között igen szigorú, minden alkatrész ellenőrzésére kiterjedő kocsizó, vontathatósági és főzőpróbákat tartottak, majd az őszi záró hadgyakorlaton csapatpróbának vetették alá őket. A többi hadsereghez képest is példamutatóan kifejlesztett és kipróbált, kiváló konstrukciójú, 1909 M. jelölésű mozgókonyhákat 1910-ben rendszeresítették a közös hadseregnél és a magyar királyi honvédségnél.

Ínyencségek (?) a fronton

Persze nemcsak egyszerű és könnyen elkészíthető ételeket, hanem igazi ínyencségeket (?) is köszönhetünk a háborúknak. Ebben a brit hadsereg járt az élen, amelyben az első világháború ideje alatt több mint 92 ezer szakács szolgált. Ők pedig a hagyományos raguk, sültek, pudingok mellett különlegességeket is készítettek a lövészárokban életüket minden percben kockára tevő bajtársaiknak. Így került nemegyszer nyúl vagy más vad a harcosok táljaiba. Számtalanszor volt lóhús a menü, ezt a kényszer kívánta így, hiszen a harcokban elhullott hátasok húsa értékes fehérjeforrás volt a katonák számára. Az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan a briteknél is ebben az időben jelentek meg az első hadi szakácskönyvek. Egy 1915-ös kézikönyvben például egy száznapos menüsort állítottak össze a katonáknak. Igaz, ezen ételek nagy részének alapanyaga a marhahúskonzerv volt, ám ezt a hiányosságot a könyv szerzője az ételeknek adott fantázianevekkel igyekezett palástolni.

Az MRE és a „barna halál"

A katonák étkeztetése nemcsak a múltban, hanem a jelenben is komoly kihívást jelent a hadseregek logisztikai egységeinek. Az amerikai hadseregben az úgynevezett MRE, azaz „Meal Ready to Eat" (magyarul: rögtön fogyasztható étel) csomag gondoskodik arról, hogy a harcoló katona ne legyen éhes. A régebben használt konzerv ételadagokat 1981-ben váltotta az MRE; egy csomag 1200 kalóriát tartalmaz és legalább három évig eláll. Jelenleg legalább harminc féle MRE-csomag létezik, s összeállításukkor még a katonák vallására is figyelnek. Minden egyes MRE-csomagnak tartalmaznia kell főételt (csirke, marhahús, tészta, zöldség stb), almaszószt, energiaszeletet, száraz kekszet vagy kenyeret, csokit, egyéb szószt (amivel a szárazétel fogyaszthatóbbá tehető), rágót, instant kávét, sajtot, kávékrémet, jódozott sót, cukrot, melegítő zacskót, műanyag evőeszközt, egy skatulya vízálló gyufát, nedvesített papírkendőt, papírszalvétát, illetve WC-papírt. Természetesen a Magyar Honvédségben is van rendszeresített, előre csomagolt élelem, aminek a hivatalos neve komplettírozott élelmiszercsomag, ám a katonák „Túlélőcsomag"-nak, a csomagoló műanyag zacskó színe után „Barna halál"-nak, vagy az amerikai megfelelője alapján „MRE-csomag"-nak hívják. Tömege maximum egy kilogramm, és a misszióban, a bázisokon kívüli feladatot teljesítő békefenntartók vagy idehaza, a gyakorlótereken többnapos kiképzést folytató bakák egynapi élelmiszer-ellátásáért „felelős". A Magyar Honvédségben összesen hétfajta csomagot rendszeresítettek, ezeket 1-től 7-ig számozták be. Egészen pontosan van még egy nyolcadikféle is, ez az úgynevezett „egyéni zárolt" csomag, amelynek kiosztása csak rendkívüli helyzetben engedélyezett.