Karácsonyi koronázás Esztergomban?

Istvánt a magyar állam megteremtőjeként tartja számon a történelem, aki felismerte, hogy a hatalomra kerülése előtti száz esztendőben „mindennapos" zsákmányszerző hadjáratok folytatása óhatatlanul a magyar törzsek vesztét jelentené, hiszen harci taktikánkat kiismerték a szomszédos országok hadseregei és már sikerrel voltak képesek védekezni ellene. Éppen ezért a Kárpát-medencébe letelepült magyarokat fegyverrel vagy békés úton az uralma alá hajtotta, a lázadásokat pedig sorra leverte.

Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, felvette a kereszténységet, és megalapította a magyar keresztény egyházat.

Pontos források nem állnak a történészek rendelkezésére, de a fennmaradt dokumentumokból arra lehet következtetni, hogy István 970 és 980 között születhetett, és születéskor a török eredetű Vajk nevet kapta. Apja Géza fejedelem, édesanyja pedig a keleti rítus szerint megkeresztelkedett Sarolta (Sarolt) volt.

István 996-ban vette feleségül IV. Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát. A német krónikaírók feljegyezték, hogy a bajorok e házasságtól a kereszténység gyors elterjedését várták a Kárpát-medencében letelepült magyar törzsek körében, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor térítők és lovagok is az országba.

Atyja halála után, 997-ben István követte Gézát a fejedelmi székben. Géza – hogy halála után biztosítani tudja fia utódlását – megeskette a magyar főurakat, hogy támogassák Istvánt. Ennek ellenére, amikor Géza meghalt, Koppány jelentette be igényét a fejedelmi trónra. Koppány – az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés érelmében – a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus jogára való hivatkozással indokolta.

Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek. 

A harc már ekkor elkerülhetetlennek látszott. István hadait német hadvezérek irányították, és a történészek azt sem tartják kizártnak, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket a magyar fejedelem megsegítésére. Az utódlási vitát eldöntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette. István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokra kifüggesztette az ország négy legfontosabb várának – Győr, Veszprém, Esztergom és Gyulafehérvár – kapujára.

Történészek úgy vélik, hogy István és Koppány harcában nemcsak a magyar nép következő uralkodójának személye volt a kérdés, hanem az is, hogy az ország Kelet vagy Nyugat felé orientálódjon. Koppánnyal – aki egyes források szerint bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – a bizánci, vagyis a keleti politikai befolyás erősödött volna, míg István győzelmével a német, azaz a nyugati irányvonal erősödött.

A Koppánnyal való leszámolást követően István el akarta ismertetni magát mint Isten kegyelméből uralkodó királyt az ország határain túl is. Ennek érdekében – több forrás szerint is – 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot küldte Rómába, hogy II. Szilveszter pápával tárgyaljon, akitől koronát és apostoli áldást kért és nyert. Ezzel Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese.

A koronát – amely, mint köztudott, nem azonos a Szent Koronával – István a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta a pápától. A koronázásra 1000 december 25-én, (mások szerint 1001. január 1-jén vagy 1001. augusztus 24-én), Esztergomban került sor.

Megkoronázása után István ugyan Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még sokat kellett tennie. Egyebek mellett le kellett győzni törzsi ellenfeleit. A harcokat 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Később még két törzsi állammal számolt le, majd 1008-ban a „fekete magyarok" ellen indított háborút. Egyes források szerint így nevezték a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú, katonákból álló népeket, akiket nagy valószínűséggel a kabarokkal lehet azonosítani.

Magyarország első királya azonban nemcsak fegyverrel teremtett rendet országában. Lánytestvéreinek kiházasítása során igyekezett a politikai célokat is szem előtt tartani. Így lett egyik húga a Mátra vidékén élő törzs vezetőjének, Aba Sámuelnek felesége. Másik testvérét 1009-ben adta feleségül a velencei dózséhoz, Orseolo Ottóhoz. Ezzel a házassággal István elérte, hogy rendeződött a régóta rossz magyar–bizánci viszony, hiszen Velence a Bizánci Birodalom hűbérese volt, a kapcsolat a következő évtizedben már szövetségi szintre jutott. Szintén békés úton egyezett ki a Körös-vidék törzsfőjével, Vatával, aki felvette a kereszténységet.