Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtalálták a háromszáz éve eltűnt hadihajó roncsait

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2017. február 14. 13:14

Háromszáz éve eltűnt hadihajót fedezett fel Svédország déli partjainál egy víz alatti kutatóexpedíció. A régészeti felfedezésről beszámoló svéd televízió szerint a Blekinge hadihajó volt az első, amely 1682-ben kihajózott a Svédország déli részén fekvő Karlskrona haditengerészeti támaszpontról.

http://mult-kor.hu/megtalaltak-a-300-eve-eltunt-hadihajo-roncsait-20170202
1596027632

A Blekinge kihajózásával kezdődött a kikötő híres hajóépítő műhelyének története. A Blekinge 70 ágyújával és 450 fős legénységével Koppenhágát ostromolta, hogy 1700-ban XII. Károly svéd király partra tudjon szállni Dániában. A hajó sorsa azonban később feledésbe merült.

Tavaly Blekinge megye olyan régi térképekhez jutott Karlskonáról, amelyek jól kivehetően jelezték a hajó helyét. A víz alatti expedíciók megerősítették, hogy a jelölt helyen valóban fekszik egy elsüllyedt hajó, mélyen a tengerfenék üledékébe ágyazódva. Az eddig talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a Blekinge hadihajót találták meg, amelyet valószínűleg szándékosan süllyesztettek el annak idején stratégiai célból. A roncsot nem akarják kiemelni. „Nem tudjuk pontosan, mennyi maradt meg a hajóból, de egy elmélet szerint az egyik fedélzet érintetlen" – mondta el Petra Strakendal tengerbiológus.

1596027632