Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs több „Rémálom” a Yuma légibázison

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. június 14. 10:27

Közel hét évtizednyi szolgálat után feloszlik az Amerikai Tengerészgyalogság VMA-513 Flying Nightmares („Repülő Rémálmok”) százada. A Yuma légibázison települő egység hivatalosan jövő hónapban szűnik meg.

A század gazdag történelmi múlttal rendelkezik. 1944. február 15-én alakultak, és először a Grumman F6F Hellcat típust repülték. Azóta több háborúból és kisebb konfliktusból is kivették a szerepüket, így például a második világháborút követően repültek Korea, Irak és Afganisztán felett is.

Több történelmi jelentőségű alkalom is az ő nevükhöz köthető, a koreai háborúban például a század egyik pilótája volt az első, aki éjszaka, fedélzeti radar használatával aratott légigyőzelmet egy másik gép felett. Később, 1964-ben szintén ők lőttek le először egy szuperszonikus sebességgel repülő drónt Sidewinder rakétával, 1976-ban pedig ők voltak a tengerészgyalogság első egységei, melyek rendszerbe állították az AV-8A Harrier típust. Később már az AV-8B verzióra álltak át, és megkapták a Litening II célmegjelölő konténert is, melyet szintén a VMA-513 használt először harci körülmények között.

Az első F-35B-k már korábban megérkeztek Yumára, így értelemszerűen a Harriereket elkezdték szelektálni. Így, bár az elmúlt 30 év során a Yuma légibázis és a Flying Nighmares század neve és történelme szorosan összefonódott, a történet hamarosan véget ér.