Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama a szír felkelők katonai támogatása mellett döntött

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 14. 11:01

Barack Obama amerikai elnök a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló szíriai felkelőknek nyújtandó katonai támogatás mellett döntött – közölte június 13-án, csütörtökön a Fehér Ház.

Az elnök úgy döntött, hogy nagyobb támogatást nyújt az ellenzéknek, ami magában foglalja a Legfelsőbb Katonai Tanácsnak nyújtandó közvetlen támogatást, ide értve a katonai támogatást is – fejtette ki Ben Rhodes, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának stratégiai kommunikációért felelős helyettese.
„Ez mind hatályában, mind pedig mértékében el fog térni attól, amit eddig a Legfelsőbb Katonai Tanácsnak nyújtottunk" – tette hozzá.

A Legfelsőbb Katonai Tanács a szíriai ellenzéki vezető polgári csoportjának katonai szárnya.

A helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó szerint Washington a további lépésekről a jövő héten Észak-Írországban konzultálni akar Oroszországgal, a G8-csoporttal és az ENSZ-szel is.

„Oroszországot és a nemzetközi közösség minden tagját aggodalommal kell eltöltenie annak, hogy vegyi fegyvereket alkalmaznak" – mondta Rhodes.

Az Egyesült Államok ugyan részt akar venni azon a genfi konferencián, amely a szíriai konfliktus rendezéséről fog szólni, de nincsenek illúziói – tette hozzá.

Rhodes nem bocsátkozott részletekbe a katonai segítségnyújtás módjával kapcsolatban, de azt elmondta, hogy egy esetleges repüléstilalmi övezet létrehozásáról egyelőre nem született döntés.

A katonai támogatásról szóló bejelentést megelőzően a Fehér Ház közölte: az Egyesült Államok meggyőző bizonyítékok alapján arra a megállapításra jutott, hogy az Aszad-rezsim több alkalommal kisebb mennyiségben vegyi fegyvert vetett be a felkelők ellen. Az egyebek között szarin ideggázzal végrehajtott támadásoknak 100-150 ember eshetett áldozatul. Washington szerint nincs rá bizonyíték, hogy a felkelők is rendelkeznének vegyi fegyverrel.

Az amerikai vezetést végül a Franciaország által rendelkezésre bocsátott bizonyítékok győzték meg végérvényesen.

Párizs és London már korábban hangoztatta, hogy meggyőződött a Szíria általi vegyifegyver-használat megtörténtéről. A bizonyosságról a Fehér Ház tájékoztatta a kongresszust.

A vegyifegyver-bevetéssel a szíriai kormányerők átlépték azt a határt, amelyet Obama húzott meg. Az elnök kilátásba helyezte, hogy ha ez megtörténik, akkor komoly válaszlépések várhatók.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának friss közleménye szerint a szíriai polgárháborúban – 2011. márciusi kezdete óta – több mint 93 ezer embert, köztük 6500 gyereket öltek meg.