Repülőmúlt

Szöveg: Magó Károly | 2016. augusztus 24. 15:06

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis mindig fontos feladatának tartotta a hagyományőrzést. Ez a munka 1964-ig nyúlik vissza, amikor megnyílt a tiszti iskola csapatmúzeuma. Kezdetben csak az iskola történetével kapcsolatos feladatokat tartották fontosnak, de a rendszerváltozás utáni időszakban ez sokat változott.

A történet 1964. november 14-én kezdődött, amikor átadták a Kilián György Repülő Tiszti
Iskola csapatmúzeumát. A gyűjteményt az 1963-as kiképzési évben állították össze és készítették elő. A tablókon főként az iskola névadójának, Kilián Györgynek állítottak emléket, de részletes információt adtak közre az iskola 1949 és 1963 közötti történetéről is. A múzeumot ekkor a politikai nevelés egyik fontos eszközeként tartották számon, ezért fejlesztése része volt a „szocializmus
építésének". A repülőtéren szolgáló hallgatóknak és sorkatonáknak a bevonulás után meg kellett nézniük a gyűjteményt, hogy megismerjék a helyőrség háború utáni történetét. A kiállítás zárt volt, csak előzetes bejelentkezés után lehetett csoportosan meglátogatni. A politikai nevelés mellett
Szolnokon fontosnak tartották a repülőtechnika megőrzését is, ezért szakszerűen tárolták azokat a repülőgépeket, amelyek már nem voltak aktív szolgálatban. A honvédelmi miniszter 66/1973. számú utasítása lehetőséget adott a csapathagyományok, a katonai emlékek gyűjtésére és
bemutatására, így azután elkezdődött a repülőtechnikai szakgyűjtemény felállítása. 1973 szeptemberében elkészült a laktanya bejáratának közelében az új csapatmúzeum épülete, 1973.
december 6-án pedig megnyílt a repülőmúzeum.

A múzeum munkája mellett a makettezők
tevékenysége is hozzájárult a múlt megismeréséhez. 1973-ban Burai András (nyugállományú őrnagy)
kezdeményezésére indult el a makettezés a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola szakszerelő-kiképző zászlóaljánál. Ez a hobbi egyre népszerűbbé vált a hallgatók között, ezért az iskola kulturális felelőse, Telepovszki Tibor (nyugállományú alezredes) is támogatta ezt a kezdeményezést. Sokszor csak pontatlan rajzok álltak rendelkezésre, így a makettek sem voltak tökéletesek, de meg
tudták jeleníteni a magyar repüléstörténet típusait.

A repülőtechnikai szakgyűjtemény folyamatosan fejlődött a légierőtől kivont típusokkal. A szocialista országok közül az NDK-val sikerült a legszorosabbra fűzni az együttműködést. Ennek keretében 1980-ban két olyan típussal gyarapodott a gyűjtemény, amelyet korábban ugyan használt a légierő, de nem maradt belőlük kiállítási
példány. 1980. június 30-án érkezett a múzeumba a Mi–4 típusú helikopter, december 12-én pedig
Ferihegyen leszállt az az Il–14-es, amely később szintén Szolnokra került. 1982-ben készült el az 1000
négyzetméteres fedett kiállítótér, amelyben az időjárás viszontagságait nehezen viselő, vegyes építésű (fa, fém és vászon) repülőgépeket helyezték el. 1983. március 15-én megnyílt a felújított csapatmúzeum. Ebben igen jelentős szerepe volt Béler Gyula alezredesnek, aki szenvedélyesen
gyűjtötte a katonai repüléssel és az iskolával kapcsolatos relikviákat, fényképeket és más dokumentumokat. Gyűjteményét szívesen állította ki az iskola múzeumában, ezzel tulajdonképpen
őt tekinthetjük az első olyan katonának Szolnokon, aki nem a politikai nevelés szempontjából
tartotta fontosnak az emlékek megőrzését, hanem a hagyományőrzés volt az elsődleges célja. A repüléstörténet iránti érdeklődés folyamatosan nőtt. 1986. szeptember 1. és 1987. augusztus
31. között (a statisztikát a tanévhez igazították) 182 csoport (10 394 fő) tekintette meg a kiállításokat. A múzeum vezetése úgy döntött, hogy a fejlesztések egyik legfontosabb célja, a katonai repülés mellett, a polgári légiközlekedés technikáinak kiállítása Szolnokon, ezért 1987. április 22-én
egy Il–18-as, 1988. június 11-én pedig egy Tu–134-es érkezett a múzeumba.

A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg az iskola feladatait, mert a múzeumban a politikai és kulturális
nevelést az elfogulatlan történelmi feldolgozás és a hagyományok ápolása váltotta fel. Mivel a szolnoki csapatmúzeum gyűjteményének jelentős része Béler Gyula tulajdona volt, a
politikai változások érintetlenül hagyták a kiállítást, így az jó alapot teremtett a fejlesztésre.

A rendszerváltásnak köszönhetően lehetőség nyílt a Horthy-korszak repüléstörténetének kutatására, és
hosszú hallgatás után emlékezni lehetett a repülés magyar hőseire. Béler Gyula irányítása mellett sikerült azokat a veteránokat is megszólítani, akiket korábban méltatlanul
mellőztek. A különböző hajózó és repülőgép-szerelő korosztályok hamar egymásra találtak, és szoros baráti kapcsolatok alakultak ki, amelyek a hagyományápolás mellett a kiállítás anyagának bővítését is segítették. A világ minden tájáról érkeztek a pilóták, valamint a műszaki katonák,
hogy Szolnokon találkozzanak egymással, és tárgyi emlékekkel gyarapítsák a gyűjteményt. Béler Gyula gyűjtőmunkájának megkoronázása 1993-ban történt, amikor átadták a
magyar repülők emlékkiállítását, amelynek része volt a repülőtisztképzést, valamint a főiskola történetét bemutató tárlat is. A Béler-gyűjtemény egyedülálló darabokat
felvonultató, tematikusan felépített kiállításként szolgálta (és szolgálja napjainkban is) a magyar katonai repülés hagyományainak ápolását. Eredeti jelvények, repülőgép-alkatrészek,
egyenruhák és fényképek mutatják be a katonai repülést a hőskortól napjainkig.

A kiállított repülőeszközök állagmegóvása továbbra is a főiskola feladata maradt, miközben az 1993.
május 28-án megalakult Szolnoki Repüléstörténeti Múzeum Alapítvány vette át a múzeum üzemeltetését. 1994 szeptembere mozgalmas volt Szolnokon, mert 12-én, a repülőtér
területén felavatták a repülők emlékhantját, majd 19-én, a jelenlegi helyén megnyílt a látogatók előtt a
repülőmúzeum. A nyitás jegyében 1995. július 27-én egy Huntert, 1998. március 23-án egy török F–104-est, 1999. szeptember 30-án egy Saab 32 Lansent, 2000. december 22-én pedig egy német F–104-est kapott a múzeum. Az utolsó külföldi gép, a svéd Viggen 2005. május 9-én került
a kiállítótérbe.

1998. július elsejétől az MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő-ezred
vette át a kiállított repülőgépek állagmegóvását. Ezután újították fel a Mi–1 típusú helikoptert és az Aero–45-ös futárrepülőgépet. A múzeumban, bár nehéz anyagi körülmények között működött, folyamatosan folytak a kisebb-nagyobb állagmegóvási és felújítási munkálatok. 2009-ben, a
Mi–8 típus 40 éves hazai szolgálatának tiszteletére, a múzeum Mi–4-ese és a 10439 oldalszámú Mi–8-as új festést kapott. A Mi–4 az 1956-os felségjellel készült el, a Mi–8-as pedig az érkezéskor viselt egyszínű zöld festést kapta.

1999. május 12-én kezdődött meg a Balatonban megtalált Il–2M3 csatarepülőgép kiemelése, amelyen a múzeum munkatársai is részt vettek. A kiemelt roncsot a múzeumban állították ki, először (fedett kiállítótér hiányában) a szabad ég alatt. Ez volt
a roncsgyűjtemény első darabja, s e gyűjtemény fejlesztése 2003-tól folyamatosan tart napjainkig is. A szolnoki alakulat és a Magyar Roncskutató Egyesület közös munkája során több mint húsz repülőgép-feltárást végeztek a szakemberek Magyarországon és Oroszországban.

16 év kutatás után sikerült megtalálni Bejczy József százados repülőgépét és a pilóta földi maradványait, amelyet a gép közelében hantoltak el. (A Bejczy József utáni kutatást Tobak Tibor és Tóth Ferenc közösen kezdték el a rendszerváltás után.) Előkerültek olyan szemtanúk, akik sokat segítettek a kutatási terület leszűkítésében, és végül 2005. október 28-án meglett a sírhely. A leginkább embert próbáló munka a békéssámsoni Il–14-es esete volt, mert kiderült, hogy a repülőgép egy részét, a benne lévő utasok
holttestével együtt, nem emelték ki az utasszállító lezuhanása után. 2009-ben három feltárást hajtottak végre a szolnoki alakulat és a Magyar Roncskutató Egyesület kutatói. Abony mellett egy Boston bombázó roncsai kerültek elő, Tószeg mellett pedig sikerült azonosítani egy román Ju–87-
es lezuhanási helyét, s ez több szempontból is kivételes lelet. Egyrészt a román repülőcsapatok magyarországi tevékenységével kapcsolatban szinte semmilyen tárgyi emlék nem maradt,
másrészt ez a Tószeg környékén kialakult légi harc a repüléstörténet egyik legsúlyosabb veszteséget okozó szövetségesek közötti összecsapása volt. A szovjet vadászgépek pilótái nem ismerték fel az akkor már szövetséges gépeken a felségjelzést, és az összes román gépet lelőtték. Egy
személyzet nem élte túl az összecsapást, Victor Zizda őrmester, pilóta és Constantin Pietraru tizedes, lövész hősi halált haltak.

2009. október 27-én Porubszky Béla értesítette Punka Györgyöt,
hogy sikerült megtalálniuk egy magyar repülőgép lezuhanási helyét. A roncsok között emberi maradványokat és magyar hadnagyi váll-lapokat találtak. A terület teljes feltárása során további csontok, roncsdarabok és egy pilótajelvény került elő, amelyek egyértelműen igazolták, hogy
magyar nemzetiségű volt a gép pilótája. A maradványok állapota nem tette lehetővé a DNS-azonosítást, ezért közvetett bizonyítékok alapján sikerült alátámasztani, hogy Búcs
mellett Horváth György hadnagy földi maradványai kerültek elő.

Az alakulat hagyományőrző munkájának látványos része a különböző kiállítások, tárlatok berendezése. A bázis névadójának tiszteletére készített kis tárlat eredeti relikviákkal, makettekkel és fotókkal mutatja be az első világháború időszakát. 2013-ban, ittebei Kiss József halálának 95. évfordulóján, magyar kutatók jártak
Olaszországban azokon a helyszíneken, ahol egykor a magyarok harcoltak. Az idén két állandó kiállítással bővült a paletta. Az egyik az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis afganisztáni missziójának állít emléket. A három vitrin bepillantást enged a légikiképzés-támogató csoport (Air Mentor
Team, Mi–24) és a légi tanácsadó csoport (Air Advisory Team, Mi–17) feladataiba és mindennapjaiba. A másik az alakulat 75 éves történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig.