Tíz emberiségellenes és háborús bűntett a második világháborúban

Nemcsak a második világháború, hanem a világtörténelem legsúlyosabb háborús és emberiségellenes bűncselekménye a holokauszt, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul. A tervezett és irányított népirtás – amely a zsidók mellett a cigányokat, az orosz hadifoglyokat, fogyatékosokat, homoszexuálisokat, politikai vagy vallási ellenállókat is érintett – több lépésben valósult meg. Már a második világháború kitörése előtt életbe lépő nürnbergi törvények kizárták a zsidókat a társadalomból, majd a létrehozott koncentrációs, más néven munkatáborokban addig dolgoztatták a foglyokat, amíg azok bele nem haltak valamilyen betegségbe vagy a végkimerültségbe. A háború során, a meghódított keleti területeken speciális alakulatok végezték ki az összegyűjtött zsidókat és a nácik politikai ellenfeleit. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan vasúti szerelvényekkel szállították őket a megsemmisítőtáborokba, ahol a foglyok nagy részével gázkamrákban végeztek. A legismertebb haláltábor – a Halálgyárnak is nevezett auschwitz-birkenaui tábor – mellett még több tucat megsemmisítőtábor működött. Ha a nemzetiszocialista rendszer által üldözött és a táborokba zárt egyéb csoportokat is nézzük, akkor a holokauszt halálos áldozatainak száma valahol 9 és 11 millió között van.

Drezda porig bombázása

A pokol három napja − így lehetne röviden jellemezni az 1945. február 13−15. között végrehajtott drezdai szőnyegbombázást. A szövetséges légierő repülőgépeiről több mint háromezer tonna úgynevezett „nagy erejű", illetve foszfortartalmú bombát dobtak le a városra; a tűzviharban nyolcvanezren vesztették életüket. A „miért?"-re több válasz is létezik. Az egyik magyarázat a Coventry nevű brit város elleni, négy évvel korábbi szőnyegbombázás miatti bosszút emlegeti, míg a másik az angolszász légierő szovjetek feletti fölényének demonstrálását. Az indokok között felmerült még az európai háború befejezésének gyorsítása is. A brit légi vezérkar vezetője ugyanis javasolta: intézzenek minden korábbinál pusztítóbb és a polgári lakosságot is megtörő támadást egy addig viszonylag megkímélt német város ellen, ezzel is gyorsítva az Európában dúló harcok befejezését. Márpedig Drezda fontos ipari körzetként és közlekedési csomópontként, valamint az újjászerveződő német erők feltételezett összevonási körzeteként szerepelt a szövetséges csapatok célkeresztjében, hasonlóan mint Berlin, Lipcse, vagy akár Kemnitz.

Közismert, a világtörténelemben eddig kétszer fordult elő, hogy éles körülmények között használtak atombombát. Az Amerikai Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án Hirosimára, három nappal később pedig Nagaszakira dobott le a nukleáris láncreakció elvén működő robbanószerkezetet − egyre több történész vallja, hogy ezzel emberiségellenes bűncselekményt követtek el, hiszen Japán már a megadásra készült, de az amerikai vezetés ezt elhallgatta. Hirosimára az Enola Gay névre hallgató B−29-es nehézbombázóról – amelynek parancsnoka és pilótája Paul Tibbets Jr. ezredes volt – a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles és 4,4 tonna súlyú, Little Boy (azaz magyarul: Kisfiú) névre keresztelt uránbombát dobták le. Nagaszakit pedig a Bockscar nevű B−29-es repülő erőd fedélzetéről – Charles Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt – a Fat Man (Kövér Ember) elnevezésű plutóniumbombával tették a földdel egyenlővé. A Hirosima felett bekövetkezett robbanástól nyolcvanezer ember vesztette életét, majd néhány napon belül – elsősorban a sugárfertőzés és az égési sérülések következtében – újabb hatvanezren haltak meg. A Nagaszakiban felrobbantott atombomba 73 844 emberrel végzett, míg a lökéshullám és a sugárzás újabb 17 358 áldozatot követelt.

A Babij Jar-i mészárlás

Közel 34 ezer ukrajnai zsidót végeztek ki egy náci Einsatzgruppe, azaz bevetési csoport tagjai 1941. szeptember 29−30-án egy Kijev melletti szakadékos szurdokban, Babij Jarnál. A Wehrmacht csapatai – véres harcok után – 1941. szeptember 19-én vonultak be Kijevbe. A város zsidó lakosainak 29-én, reggel 8 órakor kellett megjelenniük Babij Jarnál. Főként nők, gyerekek és idősek indultak el a szurdok felé, mivel a férfiak többségét ekkorra már besorozták a Vörös Hadseregbe. A kivégzőosztag tagjai kisebb csoportokban a szakadék szélére terelték a zsidókat, majd kíméletlenül legéppuskázták őket. A mészárlás két napon keresztül, reggeltől egészen sötétedésig tartott. A fennmaradt nyilvántartások szerint 33 771 emberrel végeztek a bevetési csoport tagjai. Bár a Babij Jarnál történteket még a szovjet időben is igyekeztek eltitkolni, a mészárlás mára – Auschwitzhoz hasonlóan – a holokauszt és az emberiségellenes bűncselekmények egyik szimbóluma lett.

A katyńi vérengzés

A szovjet állambiztonsági szolgálat, az NKVD vezetője, Berija javaslatára 1940. március 5-én személyesen Sztálin rendelte el az 1939 szeptemberében szovjet hadifogságba esett és hadifogolytáborban sínylődő lengyel katonatisztek kivégzését. A döntés 22 ezer embernek jelentett halálos ítéletet, akiket 1940 áprilisában összesen öt helyszínen végeztek ki. Az egyik ilyen település volt Katyń, a Szmolenszk melletti falu, ahol az NKVD üdülője is állt. A foglyokat a település melletti erdőbe vitték, ahol mindannyiukat közvetlen közelről tarkón lőtték. Az áldozatok között volt egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár, több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta. A tömegsírokat lengyel kényszermunkások találták meg 1942-ben, az exhumálásokat azonban csak 1943 februárjában kezdték meg. Április közepéig közel 400 holttestet hantoltak ki. A berlini rádió április 13-án jelentette be, hogy a Katyń melletti erdőben – egy 28 méter hosszú és 16 méter széles tömegsírban – mintegy háromezer lengyel tiszt holttestét találták meg. A tömegmészárlással már ekkor a szovjeteket vádolták meg, akik azonban csak hatvan évvel később ismerték el a gyilkosságok tényét.

A világtörténelem legsúlyosabb hajókatasztrófája

Több mint kilencezer ember veszett a jeges vízbe, amikor 1945. január 30-án a Wilhelm Gustloff nevű német hajót megtorpedózta és elsüllyesztette az S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró. Bár a Wilhelm Gustloff nem számított hadihajónak, felszerelései közé légvédelmi fegyverek is tartoztak, és kórházhajóként sem volt jelölve. Ráadásul katonákat is szállított. 1945 januárjában a szovjet csapatok előretörése miatt németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé. Az 1500 utasra, valamint 500 főnyi személyzetre tervezett Wilhelm Gustloffra körülbelül tízezren zsúfolódtak fel. A tengerjáró úti célja Kiel volt. Bár a hajó kivilágítatlanul szelte a hullámokat, amikor a kapitánya értesült róla, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik felé, az ütközés elkerülése érdekében felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit. Ezt vette észre a közelben tartózkodó, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró, és három torpedót lőtt ki a hajóra. Mindhárom talált, a hajó szinte azonnal a bal oldalára dőlt és süllyedni kezdett. A német mentőegységeknek csak nagyon kevés túlélőt – alig 900 embert – sikerült kimenteniük a rettenetesen hideg vízből, amelyben egy ember csak alig négy percig képes életben maradni. A hajón utazó szinte összes gyermek és csecsemő belefulladt a vízbe; a halottak pontos száma a mai napig nem ismert, azonban valószínűleg több mint kilencezren vesztek oda a világtörténelem legsúlyosabb tengeri katasztrófájában.

A 731-es alakulat

A történészek szerint közel hatszázezer ember élete szárad a 731-es alakulat néven ismertté vált japán egység tagjainak lelkén. Az alakulat hivatalos neve a Kvantung-hadsereg Járványmegelőzési és Víztisztító Osztálya volt. Eredetileg a Kempeitai nevű katonai rendőrség keretein belül alapították meg, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszen a kínaiak és a szovjetek ellen. A titkos japán alakulat több tevékenységet is végzett. Az első a Maruta-kóddal ellátott program volt, ennek során olyan embereket gyűjtöttek össze, akiket a kísérletekhez lehetett használni. Az alakulat által végzett fegyverkísérletek során  élő foglyokon vizsgálták a különféle gránátok és lángszórók hatásait. Különböző távolságokból és testhelyzetekből tesztelték azt, hogy miként roncsolják az emberi testet a háborúban alkalmazott fegyverek. Mindezek mellett foglyokat használtak arra is, hogy vizsgálják: hogyan hatnak az emberre a különféle biológiai kórokozók és vegyi anyagok. Az egységnél szolgálók legbrutálisabb tevékenysége az élveboncolás volt. Ennek során azt vizsgálták, hogy miként hatnak a különféle baktériumok az emberi szervezetre.

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legvitatottabb és legkényesebb belpolitikai manővereként tartják számon azt − sőt, sokan egyenesen emberiségellenes bűntettnek nevezik −, hogy az 1941. december 7-i Pearl Harbor-i támadást követően internálótáborok létesültek az ország területén. Egy 1942. február 16-án aláírt, 9066-os számú elnöki rendelet értelmében zárták ilyen táborokba az országban élő japánokat vagy japán származású amerikaiakat. Ennek az volt az oka, hogy az USA katonai vezetése komolyan tartott egy, a nyugati part elleni japán támadástól, ugyanakkor a térségben élő, japán származású lakosok hazafiasságában kételkedett. A fennmaradt adatok szerint közel 80 ezer amerikai állampolgárt zártak ilyen táborokba, és nem volt ritka az sem, hogy valaki négy évet töltött el bezárva. A táborokat csak kevesen nevezték koncentrációs tábornak – főleg miután a közvélemény is cáfolhatatlan bizonyítékot szerzett a náci haláltáborok működéséről –, leginkább az internálótábor vagy a háborús gyűjtőtábor kifejezést használták. Tény: az amerikai táborok valóban nem haláltáborok voltak, ámde bennük faji-etnikai kritériumok alapján kiválasztott személyeket tartottak fogva szögesdrót mögött, fegyverrel őrizve őket, állampolgári jogaiktól megfosztva.

A bataani halálmenet

Hetvenhatezer hadifogoly, száznegyvenöt kilométer; a célállomásra pedig mindössze tizenötezren érkeztek meg – ez a bataani halálmenetet szomorú statisztikája. 1942. április 9-én – amikor a Bataan-félszigeten harcoló amerikai és fülöp-szigeteki katonák megadták magukat a többszörös túlerőben támadó japánoknak – a császári csapatok parancsnoka, Homma Maszaharu azt tervezte, hogy a hadifoglyokat a félsziget csúcsához közeli Marivelesből átszállítják az onnan 145 kilométerre lévő O´Donnel-táborba. A japán tábornok úgy tervezte, hogy 25 ezer hadifogoly vág neki az útnak, ezzel szemben csaknem 76 ezer amerikai és fülöp-szigeteki katona sorakozott fel az indulásra – többségüket már ekkorra legyengítette a malária, illetve az elégtelen táplálkozás. Az egyik túlélő visszaemlékezése szerint a menetelés első napján vizet, élelmet nem kaptak, a betegeket és sebesülteket orvosi ellátásban nem részesítették. Az őrök ütlegelték és bajonettel szurkálták őket. Ráadásul a menetelő foglyok száma egyre nőtt, amikor a más területeken kapitulált foglyokat is besorolták a menetbe. A tűző napon már körülbelül negyven kilométert tettek meg a foglyok, amikor elértek egy vasútállomásra. Egy részüket itt tehervagonokba zsúfolták, a többieknek gyalog kellett továbbmenniük. Mire eljutottak a számukra kijelölt új táborba, már csak tizenötezren éltek…

A varsói gettó lerombolása

Egy évvel Lengyelország lerohanása után, 1940 őszén a nácik kialakítottak egy gettót Varsó központjában, ahova nemcsak a fővárosból, hanem az ország minden részéről, sőt a környező országokból is szállítottak zsidókat. November közepéig csaknem négyszázezer embert zsúfoltak össze az alig 3,4 négyzetkilométeres területen. A gettót körülvevő falak három méter magasak voltak, tetejükön szögesdróttal. Aki szökni próbált, azt az őrök azonnal lelőtték. 1942 nyarán megkezdték a gettó lakóinak átszállítását a munka- és megsemmisítőtáborokba, elsősorban Treblinkába. Két hónap alatt negyedmilliónál is több zsidót deportáltak. A gettó lakói, teljes elkeseredettségükben, 1943. április 19-én felkelést robbantottak ki – ez volt az első fegyveres lázadás a megszállt Európában. Több hétig tartották magukat a túlerővel szemben, a németek csak az egész gettó porig rombolásával és felégetésével tudták felszámolni az ellenállást. A harcok túlélőit a helyszínen agyonlőtték, illetve táborokba szállították.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)