Tíz híres állat a világtörténelemből

Akár az egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedő „negyvenmilliós kérdése" is lehetne: hogy hívták azt az elefántot, amellyel Hannibál időszámításunk előtt 218-ban átkelt az Alpok jeges hágóin, és az utolsó életben maradt ormányosként még jelen volt a trebiai csatában is, ahol a karthágói sereg hatalmas vereséget mért a Római Köztársaság csapataira? A helyes válasz: Surus. A hatalmas négylábú – amelyről feltételezik, hogy ázsiai elefánt lehetett – és 36 társa kísérte el Hannibált, a második pun háború híres hadvezérét, hogy az Ibériai-félszigetről kiindulva meghódítsa Itáliát. A történészek nem tudják pontosan, hogy hány elefántnak sikerült túlélnie a brutális magashegyi körülményeket, az azonban biztosnak látszik, hogy Surus volt az egyetlen állat, amelyik élt még a trebiai győzelmet követően is. Egyes források szerint az elefánt a csatában piros öltözéket, valamint piros pajzsot viselt, és fertőzés következtében elvesztette az egyik szemét.

Bukephalosz és Nagy Sándor

Magyarra fordítva ökörfejű, azaz Bukephalosz – így hívták Nagy Sándor macedón király híres harci ménjét, amely a történelem egyik leghíresebb lova volt. A legenda szerint Bukephalosz 12 éves korára valóságos szörnyeteg lett, senki nem tudta megülni. Egyedül Nagy Sándornak sikerült betörnie. A macedón király csatalovai közül Bukephalosz hátán lovagolt a legtöbbet az ütközetekbe. A ló legendája számos művész fantáziáját is beindította. Nagy Sándor fürdőjének festményei épségben maradtak meg és a mai napig megtekinthetők a Louvre-ban. Az egyik részlet, az „Átkelés a Granikosz folyón" egy olyan csatalovat ábrázol, mely a lejtős, iszapos folyómederben küzd, harapva és rúgva az ellenséget. E lovat valószínűleg Bukephaloszról mintázták. Nagy Sándor kedvenc csataménje más művészeti alkotásokban is megtalálható, a római Piazza del Quirinale téren álló lovas szoborcsoport egyik szobra is róla kapta nevét.

Cher Ami, a postagalamb

„A 2746,4 koordinátájú út mentén vagyunk. A tüzérségünk közvetlenül ránk zúdítja a zárótüzet. Az ég szerelmére, állítsák le!" – ezt az üzenetet juttatta ki az argonne-i erdőből 1918. október 4-én Cher Ami, az első világháború leghíresebb postagalambja. A madár – amely egyike volt annak a 600 postagalambnak, amit angol tenyésztők ajándékoztak az Európában harcoló amerikai csapatoknak – korábban már 12 üzenetet juttatott el a címzettnek a verduni amerikai szektorba. Október 4-ei legutolsó üzenete mintegy 500 amerikai katona életét mentette meg. A Charles White Whittlesey őrnagy vezette alakulatra baráti tűz zúdult, s az egység nem tudta elérni az amerikai főhadiszállást. Ekkor indították útjára Cher Amit, akit a németek megpróbáltak lelőni, ám súlyos sérülésekkel sikerült megtennie a 25 mérföldes utat. A feljegyzések szerint, amikor megérkezett a főhadiszállásra, hiányzott az egyik szeme, találat érte a mellén és leszakadt az egyik lábának jelentős része is. Az üzenetet tartalmazó kapszulát is mindössze egy ín tartotta. Orvosi kezelést kapott. Szerencsére felépült, majd kitüntették a francia háborús érdemrenddel, a Croix de Guerre-rel. A háborút követően a galambot az Egyesült Államokba vitték, ahol 1919. június 13-án pusztult el. Preparálták, először a Smithsonian Intézetben állították ki, ma az amerikai nemzeti történeti múzeumban látható.

Háborút robbantott ki az ismeretlen, eltévedt kutya

Ötvenkét áldozatot követelt az az alig tíz napig tartó háború, amely egy eltévedt és a mai napig ismeretlen kutya miatt robbant ki 1925-ben Görögország és Bulgária között. A két ország egymás ellen harcolt az első világháborúban, s a sebek még évek múltán sem gyógyultak be teljesen. Leginkább a határ mentén, a bulgáriai Petrics város közelében volt állandó a feszültség. Aztán október 22-én egy görög katona egy kutyát üldözve áttévedt a bolgár oldalra, ahol lelőtték. A görögök bosszút esküdve másnap betörtek Petricsbe. Szerencsére a háború nem tudott kiteljesedni, mivel a Népszövetség felkérte a görögöket, hogy hagyják el a várost, a bolgároknak pedig meg kellett fizetniük a károkat. Tíz nappal később Görögország visszavonta csapatait a határ mögé, a bolgárok pedig 45 ezer font kártérítést fizettek.

Vojtek, a medve, aki szerette a sört

Részt vett a második világháborúban, Monte Cassinónál lőszeresládákat cipelt, és gond nélkül az asztal alá tudta inni feletteseit. A háborút követően köztiszteletben állva tengette mindennapjait az edinburgh-i állatkertben, egészen 1963-as haláláig. Emlékére 2014-ben bronzszobrot emeltek Krakkóban. Ő volt Vojtek – történetét itt írtuk meg részletesen −, aki a második világháborúban, Iránban „csatlakozott" az ott állomásozó lengyel katonákhoz. A kis medvebocs annyira belopta magát a katonák szívébe, hogy magukkal vitték. Sőt – mivel háziállatot tilos volt tartani – állományba vették, azaz azonosítószámot és rendfokozatot is kapott. Iránból Olaszországba követte lengyel barátait, a Monte Cassinó-i csata után még a hadsereg vezetése is elismerte haditetteit és tizedessé léptették elő. Akik együtt szolgáltak vele, úgy mesélték, hogy nem vetette meg a sört, egy-egy „korsócsatában" bárkit képes volt legyőzni.

Smoky, a katona

Mindössze 1,8 kilogramm súlyú és alig 18 centiméter magas. Ő volt Smoky, a yorkshire terrier, aki a második világháború leghíresebb kutyája lett. Bár a csendes-óceáni fronton több eb is szolgált az amerikai hadseregben, senki nem járult hozzá annyira a győzelemhez, mint Smoky. Az Új-Guineában, egy rókalyukban talált apró négylábú kabalaállatként kezdte háborús pályafutását. Willian Wynne tizedes fogadta örökbe, s számtalan trükköt megtanított neki – társai legnagyobb örömére. Az egyik ilyen attrakciója az volt, hogy szűk csöveken keresztül mászott át. Ez a tudása jól jött akkor, amikor a katonáknak egy 21 méteres távíróvezetéket kellett volna lefektetniük, ám erre nem volt megfelelő felszerelésük, így Wynne tizedes Smokyt bízta meg a feladattal, aki egy csövön átbújva magával tudta vinni a vezetéket. A négylábú összesen nyolc harci csillagot kapott háborús cselekedetei elismeréséül. Kutya és gazdája a háborút követően bejárta a világ minden táját, sokakat elkápráztatva a fronton tanult trükkökkel. 1957 februárjában, 14 évesen pusztult el; csaknem ötven évvel később, 2005-ben egy életnagyságú bronzszobrot kapott.

Sam, az elsüllyeszthetetlen macska

Filmbe illő történet Samé, a macskáé − a különleges esetről itt olvashatnak bővebben −, aki azzal írta be magát a történelembe, hogy átkot vitt azokra a hadihajókra, amelyeken éppen tartózkodott: a hajó minden esetben elsüllyedt, ő azonban minden alkalommal sértetlenül úszta meg a kalandot. Először – ekkor még Oszkár néven – a Harmadik Birodalom egyik büszkeségével, a Bismarckkal hajózott ki 1941 májusában, ám a hajó néhány nappal később végzetes találatot kapott. A túlélők között ott volt a négylábú is, akit a HMS Cossackon szállásoltak el. Az angol hadihajó október 24-én kapott súlyos torpedótalálatot a Gibraltári-szoros közelében, legénységét – köztük Oszkárt – a HMS Legion rombolóra menekítették át, innen pedig a HMS Ark Royal repülőgép-hordozóra került. Ekkor akasztották rá az Elsüllyeszthetetlen Sam nevet. Csak néhány napig élvezhette új otthonát, november 14-én ugyanis az Ark Royalt is torpedótámadás érte és elsüllyedt. Ezt követően Samet már nem engedték újabb hajóra…

Lajka, a halálba küldött űrutazó

Ő volt az első élőlény, aki elhagyta a bolygót és Föld körüli pályára állt. Nélküle − és az őt követő társai nélkül − nem indulhatott volna el az űrbe Jurij Gagarin. Lajka kutya − akinek a neve magyarul azt jelenti, hogy ugatós − egy apró, keverék, kóbor szukakutya volt, a szóbeszéd szerint egy moszkvai sintértelepről vitték Bajkonurba. Szörnyű kimondani, de már repülésének tervezésekor tudták, hogy el fog pusztulni, hiszen az őt szállító Szputnyik−2 műholdat nem látták el leszállóegységgel… Bár a szovjetek úgy adták hírül, hogy Lajka az 1957. november 3-i bajkonuri fellövést követően több napon keresztül életben volt, valójában néhány órán belül elpusztult a stressz és a műhold túlmelegedése következtében. Ennek ellenére küldetése történelmi volt, hiszen bebizonyította, hogy egy gerinces élőlény képes túlélni az űrstartot, a Föld körüli pályára állást, majd a súlytalanság körülményeit.

Ha már az űrutazásnál tartunk, emlékezzünk meg Nefertitiről, az első „póknautáról" is. Fajtáját tekintve egy Johnson-ugrópók volt, s bár a pókok közül nem ő járt először az űrben, az első volt, aki vissza is tért a Földre. 2012 júliusa és októbere között 100 napot töltött a nemzetközi űrállomáson. A küldetésre Cleopatra nevű párjával indult, ő azonban nem élte túl a visszatérést. Az űrállomás akkori parancsnokának, Sunita Williamsnek a feljegyzései szerint a két pók jól alkalmazkodott a súlytalanság állapotához. A számukra felvitt muslicákkal táplálkoztak, az űrhajósok pedig azt (is) vizsgálták, hogy miként tudnak vadászni a mikrogravitációs környezetben. Visszatérését követően a washingtoni természettudományi múzeumba került, hogy figyeljék a viselkedését, ám nem sokáig tanulmányozhatták, hiszen négy nappal később elpusztult. Állítólag nem a repülés következményei miatt, hanem mert addigra már elmúlt tíz hónapos, ami a pókok között matuzsálemi kornak számít.

A főegerészek

Gondolták volna, hogy az Egyesült Királyságban állami tisztséget is kaphatnak a macskák? És ez nemcsak mostanában van így, hanem már évszázadok óta. Az első feljegyzés 1515-ből származik, eszerint a hivatalban lévő lordkancellár, Wolsey bíboros bíráskodása során maga mellett tartotta a macskáját; a négylábú feladata pedig a munkát zavaró egerek eltüntetése volt. Hasonló feladatot kapott a Frilly nevű macska, akinek 1909-ben még a hadügyminisztérium fizetési listájára is sikerült felkerülnie. Miután elpusztult, kitömték és a Birodalmi Hadtörténeti Múzeum is kiállította. A miniszterelnökségen először 1929-ben engedélyeztek napi 1 penny költséget egy egerész macska eltartására. Azóta ez az összeg évi 100 fontra nőtt, de − egy rövid időszakot leszámítva − folyamatosan szolgál „miniszterelnökségi főegerész" − azaz Chief Mouser to the Cabinet Office − a Downing Street 10. szám alatt. A macskák általában nem kötődnek az éppen hivatalban lévő miniszterelnökhöz, Wilberforce például 18 éven keresztül látta el feladatát, s közben négy miniszterelnököt is kiszolgált Margaret Thatcherig bezáróan. A főegerészi hivatalt 2011 januárja óta Larry látja el, akivel kezdetben voltak „hozzáállásbeli problémák", mára viszont úgy tűnik, hogy beletanult a munkájába és mindenki − köztük a miniszterelnök − megelégedésére végzi feladatát.