Ypern: a vegyi hadviselés kezdete

A mérges gázok veszélyességével már az első kísérletezések során is tisztában voltak az érintettek: 1899-ben és 1907-ben egyaránt nemzetközi egyezményekben tiltották meg alkalmazásukat, a „nagy háború" elkeseredett küzdelmei azonban aránylag hamar felülírták ezeket a szerződéseket. A franciák könnygázzal kezdték a sort, majd a németek 1915 elején, a bolimówi csatában xilol-brómmal töltött gázgránátokkal támadták az orosz lövészárkokat (igaz, különösebb eredmény nélkül). A fordulópontot azonban az yperni csata jelentette.

A helyszín ezt megelőzően két ütközet helyszínéül is szolgált a háborúban: az első yperni csatára az előző év őszén került sor; az úgynevezett 60-as magaslatot valamivel több mint egy hónappal a második yperni csata előtt foglalták el a franciák.

A német főparancsnok, Erich von Falkenhayn tábornok (jobbra) tudatosan, hónapokkal előre készült a gáz bevetésére: parancsára a katonák mintegy hatezer megerősített hordónyi, összesen 180 tonna klórgázt helyeztek el a frontvonal egyik több kilométeres szakaszán. Ebben az időszakban a technika még nem volt elegendő ahhoz, hogy a gázt tüzérségi eszközökkel juttassák az ellenséges állások közé, így Falkenhayn is az időjárás kegyeire bízta magát, vagyis várt a jó szélre, ami aztán április 22-én érkezett el. A második yperni csata tehát a gáztámadással vette kezdetét.

A palackokból késő délután, nagyjából 18 órakor egyszerre eresztették rá az összes gázt a szemben álló erők állásaira: jellemző, hogy a szövetségesek először nem is értették, miről van szó, amikor azzal szembesültek, hogy nyolc-tíz méteres magasságban zöldessárga gázfelhő tölti be a levegőt és feléjük közeleg. A francia és algériai katonák állásait mintegy hat kilométeren át terítette be a gáz, amely elképesztő pusztítást okozott: tíz percen belül körülbelül ötezren meghaltak, további kétezren pedig olyan állapotba kerültek, hogy nem voltak képesek elmenekülni. Őket a németek később fogságba ejtették. További ezrekre tehető a súlyos sérültek száma: katonák százai vakultak meg vagy szereztek életre szóló légúti, illetve égési sérüléseket.

Jellemző ugyanakkor, hogy a hatásra maguk a németek sem készültek fel megfelelően: a kezdetleges, csupán részleges védelmet nyújtó gázmaszkokat leszámítva ők sem rendelkeztek megfelelő védőfelszerelésekkel, így sokan közülük is megsérültek. Emellett hiába mértek sokkoló erejű csapást az ellenfélre, nem tudták azt azonnal kihasználni: a szóban forgó frontszakaszon nem álltak készen megfelelő létszámban tartalék erők, így a roham csak a következő napokban folytatódhatott igazán átütő erővel, ekkor azonban már a helyszínre vezényelt kanadai csapatok is beszálltak a küzdelembe.

Mivel a németek látták a klórgázban rejlő lehetőségeket, a hadvezetés azonnal kiadta a parancsot a további gáztámadásokra: Ypernnél is sorozatosan vetették be az új fegyvert úgy a kanadaiak, mint a britek ellen, ám egyre kisebb sikerrel. Végül május végére a szövetségesek feltartóztatták a német erőket, de iszonyatos véráldozat árán: a britek majdnem 60 ezer, a franciák 10 ezer, a németek pedig körülbelül 35 ezer embert vesztettek.

Az Ypernnél történtek után a háború során még összesen több mint 51 ezer tonna harci gázt vetettek be a harcoló felek: mindez összesen legalább 80 ezer ember halálát követelte, a sérültek száma pedig milliós nagyságrendűre rúgott. Párhuzamosan pedig megindult a harci gázokkal szembeni védelmi eljárások kifejlesztése is.