Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1400-an küzdenek a riói drogbandák ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 28. 20:53

Élénk katonai és rendőri járőrözés volt tapasztalható Rio de Janeiro északi nyomornegyedei környékén, és szórványos lövöldözések zaja is hallatszott péntek délután – számoltak be helyszínen lévő tudósítók.

Összesen 800 fős katonai erősítés érkezett a térségbe, ahol 600 rohamrendőr már körbevette a több negyedet magába foglaló Complexo do Alemao városrészt. Oda egy szomszédos favelából, Vila Cruzeiróból egy nappal korábban több mint kétszáz kábítószer-csempész menekült a biztonsági erők ostroma elől.

A kivezényelt alakulatok mostani célja, hogy megakadályozzák a bűnözők továbbmenekülését.

A környéken az üzletek kinyitottak, de a jelek szerint a helybeli lakosok nem igen mertek kimenni az utcára attól tartva, hogy a banditák utáni hajtóvadászat vétlen áldozatai lesznek.

Egy katonai parancsnok elmondta: a helyszínre vezényelt katonák 60 százaléka megjárta Haitit, ahol az ENSZ békefenntartó erőinek kötelékében szolgálva tapasztalatokat szereztek a városi gerillaharcról.

A vasárnap kezdődött műveletben eddig 32-en vesztették életüket.

Brazíliában 2014-ben labdarúgó-világbajnokság lesz, a 2016-os nyári olimpiai játékok rendezési jogát pedig Rio de Janeiro kapta meg. A brazil kormány ezért kíméletlen harcot hirdetett a garázdálkodó bűnbandák kifüstölésére, és távlati célja, hogy megfelelően biztonságossá tegyék az elkövetkező években a nagyvárost.