1914. december 29.

Egy német és egy osztrák tiszt jön be hozzánk, kik a tegnap érkezett német asszonyoknak szobát keresnek. Barakkunkban még egy csomó üres szoba van, s a barakk végén levőt megfelelőnek találják. Utánuk a bataillonkommandáns jön, s az is megnézi a szobát. Úgy látszik, tisztességes helyet akar nekik biztosítani. Szegényeknek eddig éppen eleget kellett szenvedniök, roppant elcsigázottaknak néznek ki. Kozákok fogták el őket Német-Lengyelországban. Sokkal többen voltak, tizenheten Omszkban maradtak. Egy asszonynak útközben a zsúfolt marhakocsiban született meg a gyermeke. Szegény páriák. Van köztük egészen fiatal leány is, sápadt, s szeméből a szenvedés beszél. Ha ránéz az ember, ökölbe szorul a keze. Ilyen aljasságra is csak a kozák képes.

Két török fogoly is érkezett, tény hát, hogy a törökök mellettünk húztak kardot. Annál kevésbé bizonyulnak valónak a többi jó hírek. Az új foglyok kétségbeejtően rácáfolnak a legutóbb hallottakra. Az orosz Homonna körül jár, és nagy erővel tör be a Tisza felé, Lublin tehát nemcsak kezükben van, de egészen Krakkó alatt állnak.

Otthon óriási a drágaság és a kétségbeesés. Úgy állunk, mintha a villám sújtott volna közénk. Eddig soha nem kételkedtünk győzelmünkben, s mindig bízva néztünk a jövőbe, ezek pedig egy vesztett háború előszelét hozzák magukkal. Rettentő levertség vesz erőt rajtunk. Mi itt, odahaza pedig a mieink állnak a Kálvárián. Nem is tudom megállni, hogy rögtön ne menesszek egy levelet haza, tele kérdéssel. Délután Klinóval a rendes küszködést próbáljuk megismételni az irodában, de parancsnokunk nem fogad, jöjjünk holnap, ezt üzeni.

Hiába mégsem jártam, a pénztár ablaka alatt egy 25 kopekest találok. Kolosszális szerencse. Öt font fehér kenyér! Kopektelen társaim rettentő irigy szemekkel néznek rám. Tán nem is mondtam még, hogy köztük a dohányosok a leginkább sajnálatra méltók. Nincs pénzük egy fél cigarettára sem. Az utolsó kopekek úgyis arra mentek. Van egy rettentő orosz dohány, a mahorka, mely a dohánylevelek vastag kocsányainak rövid szecskára vágása révén készül. A muszka, pálinkához nem jutva, megissza a terpentint is. Körülbelül ilyen elhatározás kell, hogy valaki a mi dohányaink után a mahorkáig süllyedjen. És a dohányosok mind eljutottak ehhez, sőt legtöbben tovább is, oda, hogy most sóhajtva emlegetik azt a szép időt, amikor még volt pénzük mahorkára. A muszka medvék már megszokták, sőt, mint láttam, nem is cigarettapapírból szívják ezt a dohányszecskát, hanem zsebükből egy újságpapírt kihúzva, bütykös, ügyetlen ujjakkal letépnek abból egy jó darabot, és süveg alakú kis staniclit formálva belőle, úgy öntik bele a dohányt; s valahogyan megtömve azt, a stanicli végét veszik szájukba, úgy szívják el nyomdafestékestől stb., együtt.

Socuhy 19 napra 318 kopek kosztpénzt kap kézhez, tehát valamivel kevesebbet, mint számítottuk. Havonta a leveshúsért 300 kop., a kenyérért 128 kop., a kásáért 50 kop. jár, a cukrot és csáját pedig kiadják természetben továbbra is (Eszerint napi élelmünk 17-18 kopekben van).