1915. április 28.

Azt beszélik, hogy a táborbeli templomnak egy harangját ellopták, s azért volt a kutatás. A harangok kicsinyek, s a barakk tetején levő kis toronyban ugyan könnyen megközelíthetők, nincs hát kizárva, hogy egy élelmes plenni emelte el. Alumíniumból való pénzek is forognak egy idő óta a táborban, bár ezzel plennit nemigen lehet becsapni, annál inkább a jámbor muszkákat, akik nem emelkedtek még a kultúra olyan fokára, hogy a hamis pénzt nagyon meg tudnák különböztetni a valóditól. Ez is lehet az ok. A németek a kutatás alatt renitenskedtek, s egy egész barakk germánt bekísérnek a kozákok.

A szökések révén 26-an ülnek, köztük persze Würmsberger is. Ma visszahozzák Wernert, s jól elagyabugyálják szegényt a muszkák. Elmeséli, hogy milyen keserves útjuk volt, a völgyek még hóval vannak tele, a folyók befagyva, de néhol már enged a fagy, s sikerült is nekik, amint árkon-bokron át mentek, egy ilyen patakba beszakadniuk. Szénaboglyákban éjjeleztek vacogva, az útról sejtelmük sem volt, élelmiszerük elfogyott, végül elcsípték őket. Persze nem mondja, de jól tudom, hogy már nagyon várták, mikor csípik el, s hozzák vissza becses személyüket, aminthogy Würmsberger barátunk se mondta, hogy neki a hóban való gázolástól már a második hegy után elment a kedve, s azért jött vissza.

Őrmesterünk egy hosszú prédikációt tart a szökés ellen. Később halljuk, hogy Werner Würmsberger és egy udinszki zsidó ellen, aki segítette őket, terhelő vallomásokat ad le, valószínűleg némi pofonok után. Így lesznek a hősökből szájhősök és árulók. Egy bizonyos, hogy a szökés teljes abszurdum.

Délután Nagy a téglagyár felé, egy kis völgybe kirándul; úgy mondja, arra a posztokon könnyen át lehet jutni, s bolyhos, lila kökörcsinekkel tér haza. Megbámuljuk meghatottan az első szibériai virágokat, a tavasz bájos első postáit, az első „szépet", amit a szibériai természet eddig nekünk nyújtott.