1915. július 18.

A tegnapiak hatás alatt áll még mindenki. Hova mentek a bajtársak? Annyit tudunk csak, hogy 21 napi kosztpénzt kapott a parancsnok, amiből következtetve Ufát kombinálom. Nemigen merem azonban ezt hangoztatni, mert a békében való hit ma már csaknem általános. Andrásofszky dühös vitába keveredik velem, hogy mit kételkedem még. Hasztalan hivatkozom arra, hogy lehetetlenség és lélektanilag is képtelenség feltételezni, hogy béke esetén a Telegram úgy írjon, ahogy ír. A válasz az, hogy a béketárgyalások megkezdődhetnek, s bennünket mielőbb közelebb akarnak vinni hazánkhoz, hogy ne legyünk a muszka nyakán fölös ideig. Hej, de szép ábrándok! Bár így lenne!

Az a hír, hogy orosz 12-ig mind elmegyünk, tartja magát. Bauer ma tudatja, hogy postán 36,63 rubelem érkezett (100 kor.).
Csak megkapnám még indulásunk előtt. Ugyan szívesen itt hagynám muszkáéknak, ha csakugyan hazavinnének. Hogy miként kelnek szárnyra a békehírek, arra egyébként ma egy remek esetem volt.

A főúton titokzatos pofával megszólít egy velem szembe jövő fegyveres muszka. „Mir jest" „Béke van". Tagadó fejcsóválásomra nagy határozottsággal erősíti, hogy de bizony egész biztosan béke van. „Kitől hallottad?" − kérdem, már egy kicsikét magam is reménykedve. „Egy avsztricki káplár mondta nekem" − feleli a hülyönc.