1916. február 11.

A postánk főnöke egy lengyel származású kapitány, Vlassáck (vagy cseh lenne?), s alatta néhány hadnagyunk mint postatiszt, és altisztek gyanánt közemberek szolgálnak. Ezek között van Fischer őrmester is aki igen pökhendi módon bánik a felekkel. Ebben azonban túllicitálja messze egy Kelen nevű zsidó tisztünk (civilben jár állandóan, s azt se tudjuk, micsoda, de a kijáró tiszteletet erősen megköveteli).

Ma Zsaki lemegy a postára pénzéért, s összekap ezzel az úrral, mert nem akarja kifizetni, amikor éppen előtte a tiszti puceroknak szó nélkül kiadta pénzüket. Fischer Szilágyival gorombáskodik, ugyanakkor úgy van, mint otthon, ezek a fickók (akik a civil életben vigécek, s mint ilyenek, megtanulták az arroganciát) azt hiszik, hogy mert ők adják ki a pénzeket, az embernek kezet kell csókolniuk nekik, beképzelik, hogy nem ők vannak a mi kedvünkért ide rendelve, hanem mi az ő kedvükért.

Híre kél, hogy Revertera grófnő fél rubeleket fog osztogatni. A németek 3 rubelt kaptak kivétel nélkül, s így mindenki felháborodik, s dühöng az egész barakk.
„Ha csak ezért jött, maradt volna inkább otthon" − mondogatják a bakák, és valóban nem sok értelme van egy olyan látogatásnak, mely csak általános kiábrándítás keltésére való.

Az önkéntesek 12 rubelt kapnak, így beszélik, s ezzel aztán a legénységet csak ellenünk ingerlik. Jákli őrmester úr sem késik vadszocialista ízű megjegyzéseit ehhez a hírhez hozzáfűzni, úgyhogy Andrásnak kell magához téríteni őt pár nyomatékos szóval. Klinó barátunk egy idő óta beképzeli magának hogy ő kadét, az oroszoknak is beadja ezt a maszlagot, s most azon töpreng, hogy ezen a címen 10 rubel kölcsönt kaphatna-e a nemes grófnőtől.