1917. december 5-11.

A régen várt görbői csomag végre teljes épségben megérkezik. Nekem a fenék tartalma a fontos, azért egyenesen kevésbé értékes csomagokat kértem, hogy biztosabban megkapjam őket. Azért a két doboz lekvár és egy doboz keksz jól jönnek. Mindenkitől hosszú sorok, úgy, ahogyan vártam, reméltem: ebben a csomagban szerencsére nem csalódtam úgy, mint a múltkorijában, Mutterkám is írt bőven. Klára a menyasszonyságát jelenti boldogan. Julia tántikámnak kedves egy ártatlan füllentése, mellyel úgy érzem, vigasztalni akarna valamiért, amivel pedig régen tisztában voltam. Bontogatom óvatosan a lapokat, és odakünt eközben rázendít Farkas bandája. Soha jobbkor! Egészen hazai hangulatban, megbékült lélekkel merülök bele a kedvesek soraiba.

Már csak Farkas érti a nótázást, mi már sohasem dalolunk. Jellemző tünet ez. 1914–1915-ben még mennyit nótáztunk, mily szívesen zendítettünk rá esténként, és mennyi vigasztalást találtunk a dalban! Most eszünkbe se jut, s ha megfordul is eszünkben, kedvetlenül fordulunk el a gondolattól. Hogy kórusban énekeljünk, ahhoz meg éppen nehéz lenne összeszedni több jókedvű embert. Meg lehetünk elégedve, ha néha-néha egy-egy kis negyedórácskán át olyan hangulatba keveredünk, hogy egy kicsit fütyörészni kedvünk támad. Ez már igen nagy szó. Általában az emberevő hangulatban levő bajtársak vannak túlsúlyban, kivált, ha valami kósza hír reményeink fakult zöldjét kezdi tépázni. Mindenki ideges ilyenkor, a legkisebb dolgokon felzúdul a tömeg, a rácsok mögött topogó vadállat sem lehet mogorvább és harapósabb. Szerencsére tudjuk ezt a bajunkat, és teljes erőnk megfeszítésével iparkodunk leküzdeni. Nagyon sok fölös lelket, energiát kell elpazarolnunk erre a küzdelemre. Hagyományos régi jó hidegvérem jómagamat is be sokszor cserbenhagy! Még azért meg vagyok elégedve magammal, ha a többiek idegességét látom.

Nagyon, nagyon jó gondolat volt ily körülmények között a színészi munkához fordulni segítségért. A leányvásár nagy sikere után Trabuccó herceg kerül színre, egy ügyes kis operett, a plennikedélyekre enyhe ír gyanánt ható, sikere talán még nagyobb, mint a Leányvásáré. Tálos remek díszletei, Proszig táncai, kivált az egzotikus indián tánc, a jó zene, s az egész együttes talpraesett színészi készsége egyenesen meglepő. Szigorú mértékkel mérve is jót nyújtanak. Az egész siker elsősorban Baghy nevéhez fűződik (Itt jegyzem meg, hogy az eszperantónak is ő a legnagyobb agitátora és mestere.) Sárossi énekszámait a barakk minden sarkában dúdolgatják, ami az előbb mondottak után megint nagy esemény. Állandóan telt házak! Németek is tömegesen vannak jelen minden előadáson. Szeretnék lesajnálni a magyar sikert, mint általában minden más téren, de nem tudnak szabadulni a hatás alól. Az orosz előadáson pedig a muszkák olyan őrült rivalgásban törnek ki, hogy ijesztőleg hat. Hívják is színészeinket erővel a városba, de addig is a városból jönnek ide a színházkedvelő oroszok. A színielőadások óta mintha barátságosabban néznének reánk. Valamit mutattunk nekik, amivel imponálni tudtunk, 30 fokos hideg télben, a szibériai öles hótakaró alatt így virágzott ki a magyar kultúrának egy kis szerény virága. Mert bizony istentelen hidegek vannak odakünn. De ez már nem újság, erről ezelőtt 3 évvel írtam csak csodálattal. Ma már megszoktuk, ismerjük, megtanultuk ennek az ellenségnek a fogásait és szembenézünk vele.

Csak egyet nem tudunk ma sem, hogyan kellene innen megszökni. Megint előszedem a térképemet, és böngészem a már kívülről jól ismert vonalak útvesztőjében a legjobbat, legbiztosabbat. De a józan ész mindegyiknél hamarosan Állj!-t kiállt. Egyetlenegy esetről tudunk eddig, mely sikerrel járt, s éppen egy pécsi fiú a szerencsés, Tóth nevű 52-es gyalogezredbeli önkéntestársunk, aki a Bajkál mellett erdőn dolgozott valahol többedmagával, ahol kínaiak is voltak munkán, s onnan egy kínaival szökött meg. Most Tiencsinből küldött üdvözletet, és csinált hosszú fogat nekünk szegény ittmaradottaknak. (Érthetetlennek tartjuk, hogy a kínai nem verte agyon, mert hiszen egy pár bakancsa csak volt, s azért már kínai felfogás szerint érdemes valakit Buddhához küldeni − de később megkapjuk a magyarázatot, Tóth szökését Tiencsinben élő mérnök bátyja készítette elő, s a kínai az ő embere volt.) Mással cserélem össze?

Acsinszkból 2000 fogolytársunk érkezik ide. Eddig nem találtan köztük ismerőst.
Muszkáink egy újabb szellemes ötlettel lépnek fel. A táborban rablóbandákat alakítanak, és az este magánosan járó plennit anyaszült meztelenre vagy ingre vetkőztetve eresztik csak tovább. Hát ilyen nagy értéke lett a plenniruhának. Szinte hihetetlen. A 30 fokos hidegbe útnak bocsátott szerencsétlenek őrült futással rohannak be a legközelebbi lakott barakkba, s ruháért könyörögnek. Két barakkunkbeli önkéntes az első áldozat, de azután sűrűen jönnek a többiek, és mind szemtelenebb módon történnek a rablások. A színházból előadás után utolsónak kijövő 2 bajtársunk is megszabadíttatik egyáltalán nem fölös ruhadarabjaitól, majd Farkast, a prímást támadják meg, méghozzá a főúton, lakott barakkok közvetlen közelében, de sikerül neki egérutat venni. Igyekszünk kelepcéket állítani, és a C. K.-nál sikerül is lefogni két oroszt, akiket azon melegében, illetve hidegében úgy elraknak a felbőszült bajtársak, hogy kórházba kell őket szállítani. Ezzel azonban nincs vége a dolognak. Sőt! Néhány nap múlva bataillonunk területén, a kerítésen belül rabolják ki egy önkéntestársunkat. Az orosz tisztek dühösen biztatnak bennünket, hogy üssük le a támadókat, ti. egy praporcsik is arra a sorsa jutott, mint eddig a plennik, lehúzták róla a mundért.

A ruha ára roppantul felszökik, innen a sok támadás. A rubelt ti. még tovább zuhan, már 50, majd 55, sőt 60 rubelt kapni 100 koronáért. Az ezüstrubel 2,50 majd 3,0, 3,5 végül 4 papírrubelre emelkedik. Voltak, akik rossz vicceket csináltak, mikor ezüstrubeleimet félretettem, most azonban mélyen hallgatnak. Rosenfeld, aki bankember, a 4 rubeles árat hallva nekem rohan, hogy adjak túl ezüstjeimen, mit várok, most itt az alkalmas pillanat. Olyan hevesen akarja javamat, hogy ez igazán szép tőle, de csökönyösen kitartok eddigi álláspontom mellett, nem adok el egyet sem. Egy dolog azonban határozottan feszélyez, az ti., hogy egész legendák terjednek el a táborban az én ezüstkincseimről; természetesen tízszeresen felfújják a dolgot, Krőzust csinál belőlem a plennifantázia, és ha ezekből a hírekből a muszkák fülébe is eljut valami, pedig el szokott jutni, úgy nem nagy jövőt jósolhatni a rubeleimnek ebben a rablóvilágban.

Közeledik karácsony ünnepe. A dolgom nagyon megszaporodott, az angol levelek már vagy két hete kezemben sem voltak. (Egy Legelőgazdaság volt legutolsó olvasmányom. Szaporodnak a mezőgazdasági munkák a táborban, és ha nem lenne ilyen ideges és türelmetlen hangulatban az ember, most sokat foglalkozhatnánk hasznos tanulmányokkal. De már így van ez megírva, hogy ne tudjuk ezt az itt töltött pár esztendőt igazán jól kihasználni. A karácsony ünnepét mindig szépen ültük meg, ebből természetesen az idén sem akarunk engedni. Minden erőnket össze kell szednünk ehhez, mert ma méltóan ünnepelni, ehhez bizony pénz meg ismét pénz kellene, s ez a legkevesebb. Ünnepi kosztot szeretnénk adni a fiúknak, a boldogság itt a tele gyomornál kezdődik. Nehéz dolog! A barakk-kommandánsnak és postásunknak is gyűjtünk, hogy valahogy viszonozzuk önzetlen fáradozásaikat. Az utolsó garasokból is leadnak a jó fiúk egy-egy piculát. Szerencsére a vásárlandó ajándékok is a mi embereink munkái, s így nem megfizethetetlenek. Az 500. rotában a tiszti és legénységi táborban kint lakó művész- és iparművészsereg kiállítást rendez, és igen szép művészi dolgokkal állnak elő. Azonban sok nem eladó. Gyönyörűek egy tiszti táborbeli festőművésznek faberakással készült színes vadászképei, mocsár felett húzó vadkacsák, fácánok stb. színes kör alakú medalionokban világos fényezett alapon, s egy nagyobb képen Szt. Hubertus szarvasa, agancsai között a kereszttel. Igen ízlésesek a fagyökeréből faragott szépen erezett, fényezett dohány- és cigarettatárcák és kis kazetták. Hered Jenőnek, postásunknak egy halványfűrész színre pácolt kazettát sikerül venni 24 rubelért, a fedelén berakott berezovkai képekkel. Müller egy Szécsy és Lorenzl által készített szobrocskát kap. Álló férfialak, „Hadifogságban" a címe. Ezüstlapocskán vésett ajánlósorok vannak ráerősítve. 50 rubelbe került, de igazán szép ajándék.