1918. augusztus 28.

A Petrovszki Zavodból érkezettek között nehány ezredes is volt, s így Napóleon alezredes úr csillaga leáldozott, a tábor parancsnokságát tőle ezek rangidősebbje, Alow ezredes vette át. Szintén elég beteg állapotokat előidéző katonai copf, mert hát nyugodtan maradhatott volna minden a régiben, hisz mire az új parancsnok belejön a dolgába, megint elviszik, s ismét járatlan ember kerül a helyébe. Napóleon eltűnésének egyébként örvendenék, de nem merjük remélni, hogy a csere jobb lesz.

Eddig, ha valamire szükségünk volt, magunk gondoskodtunk arról, hogy barakkunk megkapja. Most Moraveken keresztül kell menni mindennek. Így az eddigi bevásárlónknak nem tudja megszerezni a propuszt, hanem mindössze csak két bevásárló részére kap engedélyt, ezért a barakkok Monopoljai részére központi raktárt állít fel. Ez jól lenne, ha mi intéznénk minden dolgát, de úgy veszem észre, a cél itt is az, hogy mi, akik az egészet kezdeményeztük, megcsináltuk és virágzásnak indítottuk, háttérbe szoríttassunk és hülye katonai bürokratizmussal ezt az áldásos intézményünket is agyoncsapják. El lehetünk rá készülve, hogy hamarosan egy tisztet fog kinevezni vezetőnek, mert az elképzelhetetlen, hogy egy önkéntes jobban értsen a vezetéshez, mint egy tiszt, a számkönyveket majd egy számvivő zupásra fogja bízni, a bevásárló pedig szintén egy zupás őrmester lesz. Hát szép kis kilátások. Úgy fog menni minden, mint odahaza a századnál. A vezető tisztnek halvány fogalma sem lévén gazdasági és kereskedelmi dolgokról, a zupások szabadon grasszálhatnak, s ahogyan ismerjük őket, olyan panamázás fog itt megindulni, hogy öröm lesz nézni. Itt még katonábbak leszünk, mint otthon, mert odahaza mégiscsak volt az embernek privát élete, itt nincs, itt mindenbe beleütik az orrukat tisztelt felebbvalóink.

A Monopol a saját összeadott pénzünkön megindult vállalkozás volt, a legrátermettebb bajtársaink vezetésével, s mindenkinek összesegítésével, mindenki ott tolta a szekerét, ahol tudta, mert magáénak is érezte, most pedig katonai intézmény lesz, melyhez csak Moraveknek lesz köze. Mondanom se kell, hogy nem szándékozunk olyan könnyen lemondani róla. Moraveknek szerencsétlen keze van. Elismerjük jóakaratát, de bár ne nyúlna semmihez, mert hisz a jó szándék mellett csaknem mindig máshova talál, mint ahova céloz. Sajnos egy katonatisztnek, úgy látszik, nem lehet a fejébe beszélni, hogy egy alacsonyabb rangú katona, hatvanhatszor többet tudhat s érhet, mint más ember a maga szakmájában, de egyébként is akármilyen magasabb rangúnál, s hogy az ember mint ember joggal tarthatja magát egyenrangúnak akárkivel a világon. Beteg ügy!