1918. január 6.

Néhány nap óta Vladivosztok felé katonavonatok mennek, ma is kozákokkal tömött kocsikat láttam. Szemre jó benyomást tesznek, fegyelmezett, rendes csapatoknak látszanak. Az újsághírek után ezt némi meglepődéssel látom. Hát még rendelkezik ilyenekkel a muszka? Talán a határra mennek, a kinézerek tolakodását visszautasítani. Ők maguk sem tudják, hova mennek. Szembe velük, hadifoglyokkal telt vonatok jönnek, irányuk Svédország. Eddig fordítva volt, most végre jól van. Sápadt és összetört bajtársak utaznak hazafelé. Vajon irigyeljük-e őket Boncsokban hazamenni? Akkor már inkább itt maradjon az ember. De az ő szemük ragyog, hisznek benne, hogy nemcsak haza, de az egészség, az Élet felé mennek.

Migray és társai a hadifoglyoknak a szocialista párt keretében való megszervezését akarják táborunkban megvalósítani, s ehhez az orosz hatóságok beleegyezését megnyerve, holnapra alakulógyűlést hívnak egybe a színházba. Brüll főorvos úr köriratban figyelmezteti a barakkokat ennek a lépésnek következményeire, s azt a tanácsot adja, hogy ne avatkozzunk bele az orosz politikába, őrizzük meg teljes semlegességünket minden orosz párttal szemben, mert ellenkező esetben csak a rövidebbet húzhatjuk, pufferként fogunk szerepelni a két ellenpárt között. Úgy halljuk, Irkutszkban 250 hadifogoly pusztult el, mert beleavatkoztak az oroszok dolgába, és ők voltak azok, akik először kerültek a tűzbe. Barakkunk egyhangú helyesléssel fogadja az átiratot. Senkinek sincs kedve a muszka zavargásokba belekeveredni. Ez az ötlet annál is nevetségesebb, mert az orosz nem szabadít fel bennünket, hanem inkább még keservesebbé teszi sorsunkat, a lehetetlen rossz koszttal. Ha szabadjára eresztené az összes hadifoglyot, elveihez híven akkor még csak érteném, hogy egyesek az így magukkal szabadon rendelkező embereink között pártokat alakítani igyekeznének, de az orosz komiszkodását azzal hálálni meg, hogy innen, a nyomorúságból mi nyújtsunk neki segédkezet, ez mégiscsak furcsa kívánság! Persze, az a jámbor reménység fűti a Migrayak kebelét, hogy állásfoglalásukkal a szabadságot fogják a muszkától jutalmul nyerni, de ez az igen bizonytalan jutalom sem kecsegtet bennünket. Most már csak ki akarjuk várni a komédia végét: ha eddig plennik voltunk, maradjunk csak azok!

Mióta hidegebb idők járnak, a milicek kevesebbet kószálnak, van eszük hozzá, hogy a dolog kényelmesebb végét vegyék, behúzódnak a házakba, s a csempészés vígan folyik. Vannak, akik rendszeresen bejárnak árukért a faluba. Nagy lutri, de ha párszor sikerül, úgy már akkora hasznot tettek zsebre, hogy egy elkobzást ki lehet heverni. A falubeliek közül a plennik vizitjeit egy csomó kétes erkölcsű hölgy adja vissza, akik éjjel szokták barakkunkat felkeresni. Dicséretükre legyen mondva a fiúknak, dacára az oly hosszú, hosszú időn át nem élvezett nőtársaságnak, vagy talán éppen, mert nagyon elszoktunk tőle, csak egy igen szűk körű társaság ereszkedik le ezekhez a donnákhoz, akik ellen szigorú paranccsal kell végül védekezni. A többség igen józanul tud számítani, és teljesen tisztában van az itt uralkodó rettenetes állapotokkal, a nemi betegségek minden elképzelhető fajtájának roppant elterjedésével, s undorral fordul félre. Még csak az hiányzik, hogy az ember ilyesféle végzetes emlékkel térjen haza! Vannak, akik máris megkapták a szép emléket.

A rubel folyton zuhan. A 10 koronás aranyat tisztjeinktől az oroszok 40 papírrubelért veszik. Csopják sokat közvetít 1 rubel közvetítési díjért. Pár nap múlva már 83 rubeles árat hallok 20 koronás aranyunkért. Az ezüstrubelt pedig 4,25, majd 4,60 papírrubelért veszik. Eladom 100 koronás bankómat 60 rubelért, hogy a Machonnak adott kölcsön alkalmával felvett 40 rubelt (melynek záloga éppen ez a bankó volt) végre kifizethessem. Az ezüsttartalékomhoz azonban ragaszkodom, szerencsére még ehhez nem kell nyúlnom. 50 darab ezüstforintosom kb. 150 papírrubel értéket képvisel. (Vételről előbb? Huber által.)