1918. június 22.

Tegnap az anarchista transzport elment. Orvosuk úgy látszik, nem volt, s ezt a kérdést szokás szerint radikálisan oldották meg. Este felkeresték Gulyás medikust, a  maródiszoba tudós vezetőjét, és kijelentették előtte, hogy őt szemelték ki orvosuknak. Havi 1000 rubel fizetést és olyan kosztot ígértek neki, amilyent csak kíván, de hozzáfűzték, hogy ellenkezni nem próbáljon, sem szökni, mert megfigyelik minden lépését, apelláta tehát nincs, s félóra múlva indulás. Szegény Gulyás, mit tehetett egyebet, az ezredorvos úrnak bejelentette a dolgot, s ma már valahol a Bajkál körül utazik mint anarchista orvos.

A Magyar Újság ma különkiadásban hozza a következőket. Pensától az Irkutszk előtt fekvő Tulnusig a szibériai vasút a cseh totók és orosz fehérgárdisták kezében van (az Uraltól Pensáig Dutov tábornok az úr), s a csehek csatarendben vonulnak előre. A parasztság mindenütt a cseheket támogatja, akik egészen elvesznek azok tömegében. Élelemmel is a falusi orosz lakosság látja el a cseheket. Az irkutszki ellenséges pártok tanácskozása megszakadt, mert a bolsevikek ezután is az ő egyeduralmukat akarták fenntartani. Ma a szervezet egy Weber nevű zugsführert nevezi ki, aki a spaskoeiekkel érkezett ide. Hogy a bolsevikek miként engedhettek egy ilyent táborunk parancsnokává! Moravek még búvóhelyén dekkol, amit különben jól tesz. Természetesnek látszik ugyan, hogy az elvtársak, akik az emberi szabadságnak olyan nagy szószólói, a parancsnok választását ránk bízhatták volna, mikor ezt a cári uralom alatt is már így engedélyezte a muszka, s csak a legutóbbi balkezes rangidős tisztünk törölte el, de hát a marxi elveknek az életben való keresztülviteléről már eddig is igen különös tapasztalataink voltak, s így nem csodálkozunk, mikor a tisztelt zugsführer elvtárs köriratban, szolgálati jeggyel egyszerűen tudomásunkra hozza, hogy a szervezet kinevezése alapján ő a parancsnokunk. Elhisszük neki. Kéri, hogy bizalmunkról biztosítsuk. Erre a 75. barakk nevében ezt válaszolom: „A 75. barakk válasza a VI. 21-i szolgálati jegyre a következő: a barakk tagjai sem Weber urat, sem a spaskoei bajtársakat még nem ismerik, és így bizalmi szavazásról nálunk nem lehet szó. A jelenlegi viszonyok között azonban barakkunknak teljesen közömbös, hogy a parancsnoki állást ki tölti be, mindaddig, amíg az illető a köz érdekeit egyenlően és pártatlanul képviseli."

1918 pünkösdjére még 1915 februárjában, a hadifogság első évében többen akkori szobatársak írásba adott szavunkkal találkozóra köteleztük magunkat Budapesten. Most kezembe kerül ez az írás. No, ezt a szavamat meg kell szegnem, csúnya egy vis major jött közbe, gondolom fanyar mosollyal, és az írást nagy sóhajtások közt teszem félre. Hol is vannak azok, akik aláírták? Andrásofszky Géza, a gavallér valahol robotol Európában. Grünfeld Jakab rossz tüdővel a maródiszobán. Hermann Ernő még itt. Horecky Alfréd kudarcot vallott a szökéssel, európai Oroszországban valahol. Klein Sándor u.a. Klinovszky Gyula u.a. Szabó Gy. Géza órássegéd Udinskban?

(…)

Most kerül a kezembe Gustave Le Bon kitűnő műve, „A tömegek lélektana." Ha ezt a munkát 1914-ben kapom kézbe, sok mindent megértettem volna, ami akkor s azóta egyenesen érthetetlen rejtélynek látszott, s amit az író nagyszerű tárgyismeretével világosan megmagyaráz. Itt tömegben élve sokszor volt alkalmam bámulva és a felfoghatatlan okokat keresve tűnődni egyesek és egész csoportok számomra teljességgel megmagyarázhatatlan magatartása fölött. Így csak a napokban is a Vörös Hadseregbe és az anarchistákhoz való belépési láz nekem rejtély volt, mert ha az éhhalállal kecsegtettek is, de az még nem kopogtatott be hozzánk, és számosan léptek be olyanok is, akik attól még ugyancsak jó messze voltak. Hogy az egyéni tulajdonságokat mennyire leveti a tömegszuggesztió hatalmába került ember, annak is számos példáját láttuk, kivált az úgynevezett úriemberek remekeltek ezen a téren, ezektől kellett a legjobban tartanunk. Csak mukkanni kellett az embernek, s ezek rögtön készek voltak a volt bajtársat mint ellenforradalmárt a hűvösre tenni. Ma pl. ezen a címen Steiner őrmestert és még négy másik társunkat fogják el a vörösök és hosszú kihallgatásokkal kínozzák, végül is azonban kiengedik őket. A cél, úgy látszik, csak a megfélemlítés volt, s a táborban vannak, akiknek az ilyen hírekre rögtön reszketni kezd a térdük, s ezek ebből a letartóztatásból rettentő következtetéseket kürtöltek széjjel azon melegében, úgyhogy az embernek sokszor ki kell kelni ezek ellen a kuvikok ellen.

Örülök, ha a barakkból kikerülhetek, néha olyan őrültségeket beszélnek ott össze. Tegnap megint a téglagyári völgynek azt a hegyes oldalát másztuk meg, ahonnan a táborra és a Selenga-völgyre nyílik kilátás. Néhány eddig ismeretlen magaslatra is felkapaszkodtunk, ahonnan Udinsk templomait is látni. Ma pedig a falu fölött elhúzódó erdőbe rándultunk ki. Ritkás, szegényes fenyves ez, messziről jobban fest. Mindenütt kiégette a meleg a füvet, az állatokat is s a fák közti tisztásokon legeltetik, sivár a kép, és csak éles, száraz gyomok közt gázoltunk, de a havasi gyopár egy fajtájára leltem, s abból kis csokorral hoztunk emlékül. A sziklás részeken úgy járunk, mintha tojásokon mennénk, mert hát drága a talp nagyon, s ha egy éles kavicson elcsúszunk, felszisszenünk, annyira együttérzünk vele. Az étvágy persze megnövekedik, ami elég baj. Be jólesne hazatérés után a Monopol kitűnő aludtteje, de ezt csak nagy néha engedhetjük meg magunknak, hisz 30 kopek az ára, a kopekek pedig megfogytak megint. Immár a második tíz napja, hogy az amerikai konyhából ki kellett lépnem, ahol mindeddig állandóan étkeztem, s nekem is rá kellett fanyalodnom a rettenetes orosz kosztra, az örökös kására s este az örökös kásalevesre.

Nagy 35 rubeles kölcsönéből már alig van valami. Két font szalonnát vettem zsírnak á 4,60 rubelért = 9,20 rubel, így összesen kb. 30 rubel árú zsírom van. Ez a takarékom, mert ha a pénzt tartanám, az értékének gyors esése folytán nem jó fináncpolitika lenne. Eladtam Dickens Dombey és fiát á 1,50 összesen, a 3 kötetet 4,50 rubelért és fél tucat hegedűhúrt a városban, most megint elleszek pár napig ezen a pénzen. Az eladások nehezen mennek, a muszkák se akarnak venni. Az amerikai konyha ca. 5,50 rubel értékű anyagraktárát, a felszerelését, ami az előfizetők pénzéből gyűlt egybe, átveszi az ún. Evakuirungskommissio (A mi embereink?) Interpellálni akarok ebben az ügyben Moraveknél, de az úgy világgá ment, elbújt, hogy nem lehet megtalálni. Most parancsnok és katonai parancsok nélkül vagyunk, és íme, egészen jól megvagyunk, csak nagyobb bajunk ne lenne.

Este az a hír terjed el, hogy egy svéd kiküldött érkezett sok pénzzel. Inkább jött volna sok élelmiszerrel, babbal, krumplival. Fein eddig lisztet, kását, két vagon burgonyát és néhány zsák cukrot küldött Irkutszkból, de bizony ez meg se kottyant ennyi ember közt. Most méghozzá az ijedősebbek megint azt találták ki, hogy az irkutszki foglyok is ide érkeznek az ottani zavaros álláspontok miatt. Egymást ehetjük majd meg, ha ez így lenne, de ez mégis mese lesz. Este megérkezik Végh Bandi a városból, végleg bevonul hozzánk, leváltották őket, mert akadtak helyettük olyan foglyok, akik a szervezetbe beléptek, amit ők megtagadtak. Beszéli, hogy nem is sajnálja a helyét, mert a városban minden vörösre, de elsősorban a hadifoglyokból lett vörösökre rettenetesen dühös a lakosság, és ha az ellenforradalom kitör, először ezeket fogják agyonverni. A hadifoglyokra mindenki görbén néz, mert mindenki őriz valami kellemetlen emléket (kis sarcolás stb.) ezekkel kapcsolatban, s alig várják, hogy a kölcsönt visszaadják. Képzelem, hogy milyen mohó igyekezettel zsebel most Götz barátrom, aki a dögszagot már biztosan régen érzi.