Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A mélyben dolgoztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. június 22. 17:16

Szlovák és magyar munkabúvárok gyakorlatoztak egy hétig a mályi és a nyékládházi tavaknál. A két nemzet katonáinak június 22-ig tartott közös kiképzését az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szervezte, a levezetéséért felelős merülésvezető Kovács János őrmester volt.

1599189516
Idén második alkalommal dolgoztak együtt szlovák kollégáikkal az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred búvárai. A közös kiképzés első fázisának követelményeit februárban teljesítették, az év elején Szentesen elsajátított ismeretekre alapozva pedig az elmúlt héten nyílt vízben is gyakorolták a sisakos munkabúvár-feladatok végrehajtását.

Baranyai István őrnagy, a szentesi alakulat felderítőfőnöke elmondta: a közös felkészítésen nyolc szlovák búvár vett részt. A gyakorlat első napján – a biztonsági rendszabályok átismétlése és a merülések előtti elméleti foglalkozások után – a mályi tó felderítését követően, szintezési és tájolási feladatokat kellett vegyes csoportokba osztva megoldaniuk a katonáknak.  

1599189517
Másnap áttelepültek Nyékládháza mellé, ahol a huszonnyolc méter mély bányatóban a vízbemerülési és a vízelhagyási technikákat, a víz alatti mozgást gyakorolták és szintezési feladatokat hajtottak végre. Ezzel párhuzamosan a gyakorlat többi résztvevője könnyűbúvár-felszerelésben imitált dekompressziós merüléseket végzett. Délután pedig a csoportok megcserélődtek.

Szerdán megint a mályi tóban merültek, a víz alatt műszaki munkákat végeztek. Fémet vágtak méretre, tolózár szét- és összeszerelését gyakorolták hidraulikus eszközökkel, valamint fát és fémet fúrtak kézi, pneumatikus és hidraulikus fúrókkal.

1599189517
A következő nap Nyékládházán a ballonozást, a tárgyak vízben történő mozgatását gyakorolták, ugyanakkor aznap szintén végrehajtottak vízbemerülési, vízelhagyási és imitált dekompressziós feladatokat is.

A gyakorlat zárónapja az elvégzett feladatok értékelésével és az eszközök karbantartásával telt. Jövőre a Magyar Honvédség harci búvárai tartanak közös kiképzést szlovák kollégáikkal.

1599189517
Fotó: a szerző felvételei