Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt a katonai filmgyártás meghatározó személyisége

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. június 22. 15:51

Hivatalosan is megérkezett a gyászhír: elhunyt Szentirmai István nyugállományú ezredes, a Katonai Filmstúdió korábbi vezetője, filmrendező.

1599189510
Hivatásos katonaként kezdte a pályafutását. Különböző beosztásokban, több helyőrségben is szolgált. Érdeklődése, rátermettsége révén egyre inkább a kulturális terület felé igazodott a pályája, így rövidesen a Központi Tiszti Ház kulturális osztályvezető-helyettese, majd az 5. hadsereg kulturális főtisztje lett. A katonai akadémia mellett az ELTE diplomáját is megszerezte történelem-népművelés szakon.

Életében nagy fordulópontot hozott 1966, amikor is a Néphadsereg Művészegyüttesének parancsnokhelyettese lett.

A legjelentősebb fordulat azonban egy évtizeddel ezután, 1976-ban következett be, amikor kinevezték a Mafilm Katonai Filmstúdió igazgatójának. Emlékirataiban így fogalmazott: „Ez a kinevezés fordulópontot jelentett az életemben. Azt jelentette, hogy az eddigi második helyről önálló, felelős vezetővé váltam. Jelentős kihívás volt számomra, mert nemcsak az önálló vezetői körülmények közé kellett beilleszkednem, hanem ahhoz, hogy ezt jól ellássam, egy teljesen új szakmát kellett elsajátítanom. Eddigi beosztásaimban elegendő volt az iskolai végzettség, amit magammal hoztam. Most mindezek mellé egy szakmát kellett a munka végzése mellett elsajátítanom. A filmkészítés elméleti és gyakorlati mechanizmusával és szerteágazó problematikájával kellett megismerkednem…"

Nagy érdeklődéssel és tenni akarással vetette bele magát a filmkészítésbe. Nem elégedett meg az alkotók munkájának vezetésével, maga is alkotni vágyott. Pályája itt teljesedett ki, hiszen a Katonai Filmstúdió évi 50-60 filmet készített, és Szentirmai István maga is alkotóvá vált. Filmjeik nemcsak a mozivásznon, hanem a televízióban is megjelentek, valamint számos elismerést arattak hazai és külföldi fesztiválokon.

A Katonai Filmstúdió igazgatója 42 év, kitüntetésekkel elismert katonai szolgálat, valamint a katonai filmgyártás területen eltöltött másfél évtized után 1991-ben került nyugállományba.

Távozása után kilenc esztendővel a Katonai Filmstúdió a HM 2000-ben megalakult Zrínyi nonprofit társaságának szervezetébe került. Ma már alig van a stúdió munkatársai között olyan kolléga, aki együtt dolgozott a régiekkel, ám a szervezet megbecsüli elődeit. A Zrínyi Katonai Filmstúdió archívuma őrzi a filmes műhelyben készült alkotásokat, s rendre megemlékezik a nagy elődökről. A stúdió fennállásának 60. évfordulóján Szentirmai István is átvehette a Zrínyi-emlékgyűrűt, amelyet csak a katonai sajtó legjobbjai érdemelhetnek ki.

Példaképnek tekintett nagy elődünk életének filmkockái 2018. június 17-én végleg leperegtek.
A katonai sajtó képviselői is ott lesznek július 9-én 15 órakor a Fiumei úti sírkertben, hogy búcsút vegyenek kollégájuktól.

1599189511