1918. október 5.

Nehéz nap. Mint a villám terjed el a hír, hogy Bulgária különbékét kötött. Ha csak ennyi volna az egész, senki sem hinné el, de részletek jönnek, hogy forradalom tört ki, a cár hozzánk menekült és a felülkerekedett háborúellenes párt azonnal békét kötött. Nem tudjuk mégsem hinni ezt a dolgot, mert eddig semmit sem hoztak a lapok, ami Bulgária komoly helyzetére vonatkozott volna, s egészen váratlanul jön ez a hír. Nemcsak óriási érvágás ez rajtunk, mert a bolgár szövetséges ellenvetésén kívül a töröktől is elválasztatnánk, s így az is csak félsegítséget jelentene, hanem ez a hír olyan kimerültségünk jele, hogy ha igaz, úgy a legrosszabbtól kell tartanunk.

A francia fronton szenvedett vereség és visszavonulás híre után ez a hír olyan leverően hat valamennyiünkre, hogy csak a Przemysl elestét tudtunkra adó hírrel tudom hatását összehasonlítani. A munkakényszer és a folytonos bizonytalanság érzése mellé, már csak ez a hír kellett nekünk, hogy mázsás kő súlyosodjon valamennyiünk lelkére. Csüggedt, elkeseredett arcok mindenfelé, az egész barakk egy nagy siralomház. Mindig még jobban tölti a sors a keserű poharat. Mennyi tömérdek bajunk van magunknak itt, de mi a mi bajunk ehhez képest? Sokunk gondolatának ad hangot egyik derék bajtársunk, mikor így fakad ki: „Inkább ülök itt még két esztendőt, csak ez ne legyen igaz!" Estefelé ennek a szomorú hírnek gyenge ellensúlyozása gyanánt egy jobb hír érkezik, hogy Kína és az Egyesült Államok felléptek Japán ellen.

Dr. Löwinsch hagyatékát elárverezzük. Az óráját 13 rubelért megveszem. Nem mintha órára szükségem lenne, de a 13 papírrubelemen, ha az árak így emelkednek, illetőleg ha a pénz értéke így esik, hamarosan semmit sem tudok venni, tehát ideiglenesen ebben az alakban őrzöm meg az értékét. Az árverésen tisztek is elég szép számmal vannak jelen és jellemző, hogy a szegény bajtárs fehérneműjére, pedig ugyancsak sok rongyos van közötte, igen erősen licitálnak.

A baj ritkán jár magában. A mai rossz hír mellé jön a másik, hogy 300 emberünknek munkára kell mennie, ugyan nem máshova, csak az ide hozzánk érkező orosz ezred mellé, de először úgy szól a hír, hogy elszállíttatnak, s így mindenki kapálózik ellene. Moravek végre úgy oldja meg a dolgot, hogy maga állítja össze a 300 nevet, a fiatalabb bajtársakat választva ki elsősorban. Tőlünk 31-en kerülnek a listára, az ifjabb generációból, akik meg is nyugszanak a dologban, megtudva, hogy a tábort nem hagyják el, sőt az állás jobb élelmezést is fog jelenteni.