Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

50 éve szolgálatban a Hercules

Szöveg: JETfly |  2010. november 23. 20:23

November 15-én jeles eseménynek adott otthont a kanadai Trenton légibázis, ugyanis ezen a napon ünnepelték a C-130 Hercules rendszerbe állításának ötvenedik évfordulóját. A népszerű szállítógép félévszázados szolgálatát közel 400 meghívott vendég, többek között pilóták, navigátorok, loadmasterek és a földi kiszolgáló személyzet ünnepelte.

A kanadai légierő 1960-ban vehette át az első B változatú CC-130-ast, melyből 1967 júliusáig négy darabot üzemeltettek. Ebből hármat később értékesítettek a Lockheed Martin számára, melyek aztán a kolumbiai légierőhöz kerültek. Időközben, 1964-ben érkezett meg az első CC-130E, 1968 augusztusáig pedig további 23 darabot szállított le a gyártó, míg a CC-130H változatból 1974 és 1997 között összesen 16 darabot vehetett át a kanadai légierő. Ez utóbbiból három példányt balesetekben veszítettek el, a CC-130E-ből pedig még 14 darabot tartanak hadrendben.

2008 januárjában a kanadai légierő 17 darab meghosszabbított törzsű C-130J-30 Super Herculesre adta le megrendelését, melyek leszállítása az eredeti tervek szerint 2011 elején kezdődött volna, de a gyártó módosított a szállítás ütemtervén, így az első C-130J hat hónappal korábban, már 2010. június 4-én megérkezett a trentoni légibázisra. A kanadai légierő Super Hercules flottája várhatóan 2012-ben lesz teljes.

1595910360